Foci

Összeesett a pályán és meghalt a 27 éves magyar focista

Bernáth Dávid a pályán lett rosszul. Már nem tudták megmenteni az életét.

Tragikus véget ért a Gyenesdiás-Böde megye II-es labdarúgó mérkőzés szombaton.

A találkozó 65. percében Bernáth Dávid, a bajnoki tabellát vezető hazaiak játékosa rosszul lett és összeesett a játéktéren, ekkor már nem volt eszméleténél.

Azonnal mentőt hívtunk hozzá, akik gyorsan ki is érkeztek. Később még egy mentő érkezett a pályára. Fél órán át próbálták újraéleszteni, bevitték a kórházba, de nem sokkal később tudtuk, hogy Dávid itt hagyott bennünket

– mondta a zaol.hu megkeresésére Mosdósi Attila, a helyi sportkör elnöke. Hozzátette, a fiúnak kedden volt a születésnapja, meccs után szerették volna kicsit megünnepelni.

Az egész csapat le van sújtva, minden családtagnak, hozzátartozónak, barátnak részvétünket fejezzük ki. Azon ritka fiatalok közé tartozott, akikből kevés van a mai világban.

Góth Imre, Gyenesdiás alpolgármestere elmondta, együtt sírtak a pályán, miután megtudták a rossz hírt. A mérkőzést a játékvezető természetesen a tragikus történést követően lefújta.

Nyugodjék békében!

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik