Belföld

Túl buta a telefonja, a Fidesz alelnöke nem tudja, mennyi pénzt szórtak el Matolcsy alapítványai

Parádésan kínos védekezés Németh Szilárdtól. Pedig ő csak a menekültekről és az MSZP-ről akart beszélni, mint mindig.

Aki fideszes és szombaton tart sajtótájékoztatót, az mostanában két dologról beszél, lehetőleg egyszerre. Menekültek és baloldal.

Így tett volna Németh Szilárd is, aki a párt alelnöke és azt nem is közvetítjük, hogy az előre meghirdetett témában mit mondott. Azt azonban igen, hogy mit válaszolt arra, amikor az Index a Matolcsy-alapítványok pénzszórásáról kérdezett.

Először azzal próbálkozott, hogy erről nem őt, hanem Matolcsyt kellene megkérdezni. Majd azt mondta a portál kérdésre, hogy morálisan mindent támogat, ami a közjót szolgálja, de ebben a kérdésben még nem tájékozódott.

A VS.hu-nak juttatott pénzekről pedig azt mondta, ezt a saját szemével szeretné megtapasztalni.

A lap újságírója azt mondta, ezt akár most is megtehetné, a telefonján, fussa át a cikket. Erre jött a sziklaszilárd válasz:

Nincs olyan szuper telefonom, mint Önnek. Nekem csak egy kis Nokia telefonom van. Semmit nem tudok vele, csak SMS-t küldeni.

Reméljük, valahol már alakul az Egymillión Németh Szilárd Rezsipápa okostelefonjáért közösség. Igény az lenne rá.

Megírtuk korábban, péntek este tette nyilvánossá az MNB mind a hat pártalapítványa azokat az 5 millió forint feletti egyszeri, vagy támogatási szerződéseket, amelyeket 2016 március 31-ig kötött. Miután az Alkotmánybíróság Áder János javaslatára visszadobta azt a fideszes törvényjavaslatot, miszerint bizonyos pénzek elveszítik közpénz jellegüket, ha az MNB-től az alapítványokhoz kerülnek.

Kiderült, a jegybank alapítványainak költésében elég előnyös helyzetben volt a New Wave cégcsoport, amely a VS.hu kiadója, és tavaly megvették az Origót a Telekomtól. A New Wave Production, New Wave Media és a cégcsoporthoz tartozó, We Love Budapestet és We Love Balatont kiadó We Love Publishing összesen 642 255 760 forintot kapott az MNB alapítványaitól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik