Közélet

Szétvertek egy tanárt, mert zuhanyzó diáklányokat fotózott

A főiskolai tanárt a hallgatók verték majdnem halálra, miután rajtakapták a zuhanyzó közelében.

A 34 éves férfi jelenleg is az életéért küzd a kínai Shaanxi város egyik kórházának intenzív osztályán, a vasárnap történt eset után, annyira megverték annak a főiskolának a hallgatói, ahol tanít – jelentette a kínai sajtó. A csak Zhao néven azonosított férfi a beszámolók szerint azt mondta családjának, hogy horgászni megy, miután befejezte a munkát, de valójában az iskolában maradt, ahol két zuhanyzó hallgatólányt kezdett el fényképezni. Azonban arra járó diákok ezt észrevették.

Zaho ekkor motorjával megpróbált elmenekülni a helyszínről, de szerencsétlenségére elesett, és azonnal dühös hallgatók vették körbe, akik verni kezdték. Olyan súlyosan bántalmazták, hogy életveszélyes állapotban került kórházba. A rengeteg vért vesztett férfi még most is kritikus állapotban van.

Az esetről szóló hírben arról nem tesznek említést, hogy a tanárt szétverő diákok közül letartóztattak-e valakit, és azt sem lehet tudni, hogy a zuhanyzó lányokat fényképező férfi ellen indítanak-e eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik