Belföld

Késelés a Margit hídon – továbbra is intenzíven a sérült

Megműtötték, állapota stabil. Támadót nem csukták le.

Továbbra is intenzív osztályon ápolják a Margit hídon történt támadás sérültjét. Műtéten esett át, de állapota stabil – értesült a 24.hu. A kerékpárost múlt szombaton szállították be életveszélyes állapotban.

Támadói nem kerültek előzetes letartóztatásba. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész szerdán arról tájékoztatott, mind a négy gyanúsított esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság. A döntés nem jogerős, ugyanis az ügyészég fellebbezett a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére hivatkozva.

Ahogy arról beszámoltunk, a rendőrségre szombat hajnalban érkezett a bejelentés, hogy a hídon egy a lábán erősen vérző embert találtak. A kerékpárosra többen támadtak rá, megszúrták és elvették a zenelejátszóját. A sérültet a mentők kórházba vitték, méghozzá életveszélyes állapotban. A nyomozóknak sikerült azonosítani a társaság tagjait, négy kamaszt. Csoportosan elkövetett rablás miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként, illetve egyiküknek  életveszélyt okozó testi sértés miatt is felelnie kell.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik