Sport

Raliversenyen szenvedett balesetet a spanyol válogatott korábbi kapusa

Navigátorával együtt lezuhantak az útról.

Santiago Canizares 2008-ban hagyott fel az aktív játékkal. A kapus a Real Madridban kezdte pályafutását, a nagyoknál összesen 41 mérkőzés jutott neki, majd 1998-ban a Valenciához igazolt. A Turia-parti együttesnél 305 találkozón jutott szóhoz, a címeres mezt 46 alkalommal ölthette magára.

Visszavonulása után egy másik sportágnak, a ralinak kezdett el hódolni. A 46 éves exfutballista hétvégi versenye majdnem drámai véget ért. A spanyol ralibajnokság harmadik futamának egyik szakaszán autója megcsúszott, és navigátorával, Ricardo Raneróval együtt lezuhant az útról – írja a The Sun.

Az ijedtségen kívül szerencsére komolyabb baja nem esett.

Kavicsos volt az út, rosszul mértem fel a körülményeket, elveszítettem az irányítást az autó felett, ezért csúsztunk ki. Ezek a gépek fel vannak készítve az ilyen balesetekre. Ez olyan, mint a futballban a becsúszó szerelés

– nyilatkozta Canizares a verseny után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik