Nagyvilág

Három francia katona meghalt Maliban

Életét vesztette három francia katona Maliban, amikor a katonai járművük aknára futott, közölte szerdán a francia elnöki hivatal. A robbanás még kedden történt, egy katona a helyszínen vesztette életét, két másik pedig szerdán halt bele a sérüléseibe.

Francois Hollande államfő “mély szomorúságának” adott hangot a két újabb haláleset után. Az elnöki hivatal kedden azt közölte, hogy egy katona halt meg és hárman megsebesültek, közülük ketten súlyosan.

A tragédia a Maliban állomásozó francia erők egyik hadművelete közben történt az északi Tessalit város közelében. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a meghalt katonák egy hatvan járműből álló katonai konvoj élén haladó járműben voltak, amikor aknára futottak.

A mali beavatkozás 2013-as kezdete óta 17 francia katona halt meg.

Franciaország a Barkhane-hadművelet keretében 3500 katonáját állomásoztatja öt afrikai országban (Burkina Faso, Mali, Mauritánia, Niger, Csád) az iszlamista dzsihadisták feltartóztatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik