Kassai Viktor fújta a sípot kedden, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, a Real Madrid – Wolfsburg összecsapáson (3-0). Az as.com egy hosszabb elemzést szentelt a magyar sípmester munkájának, a korábbi nemzetközi játékvezető, Ildefonso Urizar Azpitarte vesézte ki Kassai munkáját.
Azpitarte azt írta, az első félidőben tökéletesen látta el a feladatát Kassai Viktor, a leshelyzeteket is jól reagálták le asszisztenseivel és az is jó döntés volt, hogy a “zsebében felejtette” a sárgát, mindössze egyszer villant a lap, Arnold kapta a szünet előtt.
A második felvonásban már nehezebb dolga volt, de jól döntött, amikor nem ítélt büntetőt, amikor Ronaldo elesett a tizenhatoson belül, és Azpitarte szerint az is helyes ítélet volt, hogy Ramos fejesét követően nem ítélt gól. A hazaiak hevesen reklamáltak, szerintük bent volt.
Ramos nem gólja:
A madridi csapatkapitány bólintása után a labda a kapufa tövét találta el, majd a gólvonallal párhuzamosan pattant, Benaglio végül valahogy megfogta. Sem a meccs alatt, sem azóta nem került elő perdöntő felvétel, de mivel a Real később megszerezte a harmadik gólt (2-0 volt ekkor az állás), így tulajdonképpen nem lett nagy sztori a történtekből.
Ronaldo így reagált rá, hogy sárgát kapott:
Azpitarte szerint a korábbihoz képest éles volt a váltás, de az is rendben volt, hogy az utolsó negyed órában Kassai négyszer is felmutatta a sárgát. Sőt, ő még hiányolt is egyet.
Összességében kiválónak értékelte a magyar játékvezető teljesítményét.