Nagyvilág

Buszokkal viszik el az idomeni menekülteket

Buszkonvojokkal viszik el a migránsokat, akik feltorlódtak a görög-macedón határnál, sőt vasárnap a határt védő erőkkel is összecsaptak.

Kilenc buszon legkevesebb 400 menekült hagyta el kedden a görög-macedón határon fekvő Idomeninél kialakult, hevenyészett sátortábort, és Görögország északi részén fekvő befogadó állomásokra utazott.

Miközben a táborban lévő migránsok eddig abban a reményben tartottak ki a táborban, hogy követeléseik nyomán újra megnyitják a balkáni útvonalat, lehetővé téve ezzel, hogy az emberek továbbutazhassanak Nyugat felé, a hét végén lezajlott erőszakos incidensek miatt közülük egyre többen mutatnak hajlandóságot arra, hogy elhagyják Idomeni környékét.

Az AFP-nek egy forrás azt mondta, hétfőn hét busszal 300 ember távozott a táborból, ahol jelenleg továbbra is több mint 11 ezer ember tengődik borzasztó körülmények között. Az iraki keresztény és jazidi gyermekek szabadságáért alapított civil szervezet közölte, azzal bízták meg a hatóságok, hogy száz embert szállítsanak át az észak-görögországi Veria közelében található táborba.

Menekülő menekültek

Liene Veide, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik munkatársa azt mondta, egyre több menekült kívánja elhagyni Idomenit. “A menekültek sem kényelemben, sem biztonságban nem érzik magukat a legutóbbi incidensek után. Emiatt kell a lehető leghamarabb új táborokat létrehozni” – mondta.

Vasárnap a macedón rendőrség könnygáz, villanógránát és gumilövedék bevetésével verte vissza a határnál több mint 500 migráns rohamát. A görög határőrség és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezet szerint az összecsapásokban közel 260 menekült megsebesült.

Hétfőn a görög hatóságok megerősítették a rendőri jelenlétet Idomeninél, és legalább tíz embert – elsősorban görög és külföldi önkénteseket – ismeretlen okból előállítottak. Olga Gerovaszili görög kormányszóvivő kedden megismételte, Athén elsőszámú prioritása az idomeni és pireuszi sátortábor felszámolása az ortodox húsvét, vagyis április vége előtt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik