Közélet

Ismét egy meghalt baba szülei perelik Gerébet

Hét évvel a tragédia után tudtak jogi eljárást indítani a szülésznő ellen – írja a Blikk.

Otthon szülés közben halt meg egy házaspár kislánya évekkel ezelőtt. A szülők azért most viszik bíróság elé az ügyet, mert már jogerős ítélet mondja ki, hogy Geréb Ágnes szakmai hibák sorozatát követte el 2007-ben egy másik szülésnél. A szülésznő akkor gyakorlatilag kitekerte a baba nyakát és többszörösen veszélyeztetett terhességnél működött közre a szülésben, amire pedig csak kórházban kerülhetett volna sor. Gerébet ezért és egy másik ügy miatt két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték.

A Blikk információi szerint már javában tart az újabb per, de sem a szülésznő, sem a szülők ügyvédei nem akartak nyilatkozni. A bíróság sem ad tájékoztatást, a tárgyalások zárt ajtók mögött zajlanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik