Belföld

Lövöldözött, meg akart ölni egy hajtót az Ügetőn – 20 év után vádat emeltek

A meglőtt hajtó az 1996. november elsején Óbudán kivégzett Prisztás József üzlettársa volt. Négy embert állítanak bíróság elé.

Húsz év után vádat emeltek az Ügetőn történt gyilkossági kísérlet ügyében. Négyen állnak bíróság elé hamarosan a Fővárosi Főügyészség hétfői tájékoztatása szerint.

A lövöldözés 1996. november 13-án történt, az esti órákban. T. György – aki az ügy elsőrendű vádlottja – a Fiumei úti Sírkert egyik épülete tetejéről adta le a lövéseket a szomszédos Ügetőn tartózkodó L. Csabára. Húsz-huszonnégy méteres távolságból lőtt összesen négyszer, a hajtót háromszor sikerült eltalálnia. Társainak az volt a dolga, hogy figyeljenek, illetve segítsenek a menekülésben. A lövöldöző és a temetőben figyelő társa végül taxival menekültek el, mert a többieket a kiérkező rendőrök a közeli utcákban igazoltatták és mivel a kocsijukban lőszert találtak, előállították őket.

L. Csaba életét a gyors beavatkozás mentette meg, egy lövedék a nyakán, egy az ágyéki csigolyája mellett, egy pedig a bal combjánál találta el.

A nyomozást 1997 júliusában bizonyítékok hiányában megszüntették a nyomozást, ám a főügyészség 2014. szeptemberében elrendelte annak folytatását. A vádlottaknak emberölés kísérlete miatt kell felelnie, ezért tíztől tizenöt évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújthatja őket a bíróság.

Mint arról korábban írtunk, a meglőtt hajtó az 1996. november elsején Óbudán kivégzett Prisztás József üzlettársa volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik