Nagyvilág

John Kerry Hirosimába látogat, de nem kér bocsánatot

Megkezdődött a világ hét gazdasági nagyhatalma (G7) külügyminisztereinek kétnapos találkozója Hirosimában vasárnap.

Az ülés különlegességét John Kerry amerikai külügyminiszter látogatása adja a városban, amely a történelem első atomcsapásának áldozata volt a második világháború végnapjaiban.

Az amerikai diplomácia vezetője az Egyesült Államok legmagasabb rangú kormányzati tisztségviselője, aki valaha ellátogatott a japán városba.

A G7-ek külügyminiszterei Szíriáról, Líbiáról, a nemzetközi terrorizmusról, az Iszlám Állam dzsihadista szervezetről, Észak-Koreáról, az ázsiai regionális kérdésekről és a globális fenyegetésekről tárgyalnak majd. Terítékre kerül egy, Tokió számára kiemelten fontos téma, a tengeri hajózás biztonsága is. Japán célja, hogy minden adódó alkalmat kihasználjon a vitatott vizeken zajló kínai térnyerés ellensúlyozására.

Ugyanakkor Tokió a helyszínválasztással egy szintén jelentős kérdésre, a nukleáris lefegyverzésre kívánja felhívni a figyelmet.

Ebből az alkalomból szeretnék egy erőteljes üzenetet közvetíteni egy békés, nukleáris fegyverektől mentes világról

– hangsúlyozta a házigazda, Kisida Fumio japán külügyminiszter a nyitóünnepségen.

A tárcavezető azt reméli, hogy a találkozó végére sikerül megalkotni egy dokumentumot, amely a “hirosimai nyilatkozat” néven vonul majd be a történelembe.

A külügyminiszteri találkozó sokak által várt pillanata lesz az atomcsapás áldozatai emlékművének hétfői felkeresése. Mindenki arra kíváncsi, hogy bocsánatot kér-e Kerry az Egyesült Államok nevében az atombomba bevetéséért, vagy sem.

Washington még sohasem kért hivatalosan elnézést az 1945. augusztusában Hirosima és Nagaszaki ellen elkövetett atomtámadások miatt. Egy Kerryvel utazó, neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő szerint erre most sem fog sor kerülni.

A tisztségviselő jelezte, hogy Japán sem erőlteti a bocsánatkérést, és egyik fél sem szeretné feltépni a múlt sebeit, helyette inkább a jövőre összpontosítanának.

Az Egyesült Államokon kívül a Philip Hammond képviselte Egyesült Királyság, illetve a Jean-Marc Ayrault reprezentálta Franciaország számára is ez az első alkalom, hogy egy magas rangú kormányzati tisztségviselője Hirosimába látogat.

Rajtuk kívül Frank-Walter Steinmeier német, Paolo Gentiloni olasz, illetve Stéphane Dion kanadai külügyminiszter, valamint Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vesz részt az összejövetelen.

A széleskörű biztonsági óvintézkedések mellett zajló találkozó nyitja meg azoknak a miniszteri összejöveteleknek a sorát, amelyekre a G7-ek állam- és kormányfőinek május végi ülése előtt kerül sor.

Eközben több tucatnyian tüntettek Hirosimában Abe Sindzó japán miniszterelnök vitatott nukleáris politikája ellen. A szakszervezetek képviselői mellett egyetemi hallgatók és a hirosimai atomtámadás túlélői, illetve áldozatainak rokonai jelentek meg a demonstráción.

(MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik