Nagyvilág

Új választásokat szülhet az ír marakodás

A Fine Gael és a Fianna Fáil nem hajlandóak nagykoalícióra lépni, egy kisebbségi kormány pedig nem sok jót jelentene. Gyanús, hogy az írek megint szavazni mehetnek publátogatás helyett.

Elutasította csütörtökön Enda Kenny ír miniszterelnök pártja, a Fine Gael koalíciós partnerségre vonatkozó ajánlatát a Fianna Fáil, Írország második legnagyobb politikai pártja, mindössze 24 órával az ír belpolitikában példa nélkülinek számító javaslat után. Az ajánlat elutasításáról a Fianna Fáil egyik képviselője számolt be.

A február 26-án lezajlott parlamenti választásokon a jobbközép Fine Gael a szavazatok 25,5 százalékát szerezte meg, miközben az “ősi ellenfelének” számító Fianna Fáilt mindössze 1,1 százalékkal kevesebb választó támogatta.

Az elemzők rögtön a voksolás után kifejtették, hogy nehézkes kormányalakításra lehet számítani. Sokak szerint a Fine Gael és a Fianna Fáil koalícióra lépése lett volna az egyetlen járható út, bár ez ingatag koalíciót eredményezhetett volna. Eoin O’Malley, a Dublin City University egyik politikaprofesszora korábban úgy vélte, kevésbé valószínű, hogy koalíciót köt a két párt – amik a közel egy évszázaddal ezelőtti ír polgárháborúban szemben álló felek eszmei örökösei -, sokkal elképzelhetőbb, hogy újabb választásokat írnak ki.

Robert Troy, a Fianna Fáil egyik képviselője úgy vélte, “ezen a ponton a függetlenek kezében a döntés”. “Ha a miniszterelnök pártjának sikerül meggyőznie a függetleneket és velük koalícióra lépni, akkor egy kisebbségi, Fine Gael vezette kormánnyal való együttműködés lehetőségét kell megvizsgálnunk” – tette hozzá.

Leo Varadkar egészségügyi miniszter “mélységes aggodalmát” fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy esetleg kisebbségi kormány alakulhat, aminek működőképessége a Fianna Fáiltól függene. Szerinte nem zárható ki az újabb választások kiírása, mivel megvan annak a határa, meddig lehet az országot kabinet nélkül kormányozni. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik