Egyebek mellett hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség azzal a fiatallal és öt társával szemben, akik egy nyomozásban kirendelt tolmácsot próbáltak lefizetni, majd megfenyegették. A vádirat lényege szerint az akkor 17 éves elsőrendű vádlottat a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki amiatt, mert 2015 szeptemberében Örkény és Pusztavacs térségében szír menekülteket rabolt ki. Elfogták őket.
A szembesítéskor az elsőrendű vádlott félreérthetetlen jelzést adott a menekülteknek, hogy amennyiben hallgatnak, illetve a kezükben lévő papírt széttépik, fizetni fog nekik. Ezt a szírek megértették, de nem fogadták el. Ezután a rokonai próbálták őt kihúzni a slamasztikából, megszerezték a tolmács telefonszámát és találkozót beszéltek meg vele. A Teve utcában kocsiba ültették és azt az ajánlatot tették neki: vegye rá a szíreket arra, hogy vallják azt a rendőrségen, nem fegyveresen rabolták ki őket, vagy ha erre nem hajlandóak, hamisan tolmácsoljon.
A tolmácsnak ezért ötezer eurót ígértek, és ennyit kellett volna adnia a menekülteknek is. A tolmács látszólag belement az ügyletbe, de azzal húzta az időt, hogy azt mondta, a külföldiek további két-kétezer eurót kérnek. Néhány nappal később már megfenyegették: a Thököly úton lestek rá, és amikor kilépett a bíróság épületéből, követni kezdték és azt mondták neki, ha nem segít, végeznek vele. A tolmács ismét úgy tett, mint aki elfogadja az ajánlatot, de értesítette a hatóságokat.