Belföld

Feljelentés tett a Jobbik a panamázás miatt

A fideszes Horváth Zsolt és az MSZP-s Boldvai László ügye is szúrja a párt szemét, ismeretlen tettes ellen tettek két feljelentést.

A Jobbik feljelentést tett a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettesek ellen két, a nemzetközi offshore-botrányhoz kötődő ügyben. Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: mind Horváth Zsolt korábbi fideszes, mind Boldvai László volt MSZP-s parlamenti képviselő érintettsége esetében bizonyítottnak látják a gazdasági és költségvetési csalás gyanúját, ezért az ügyek kivizsgálását kérik.

Szerinte a két párt az elmúlt 26 évben “ugyanúgy rabolta szét az országot”, busás megrendelésekhez juttatta a “haverokat”, akik a közpénzeket adózatlanul kimenekítették az országból. A jobbikos szerint Horváth-nak fel kellett volna tüntetnie cégeit korábbi vagyonnyilatkozataiban, Boldvai feleségének bevallásában pedig meg kell nézni, hogy szerepeltek-e abban több 100 millió forintos pénzmozgások.

Szilágyi Györgyöt kérdezték arról, hogy hírek szerint Kiss László, az úszószövetség kapitánya csoportos nemi erőszakért börtönben ült a 60-as években. Szerinte Kissnek le kell mondania tisztségéről, mert az megengedhetetlen, hogy az olimpia évében egy olyan ember vezesse a válogatottat, aki ilyen bűncselekményt követett el. Egy edző egyben tanár is és nem folytathatna ilyen pályát – foglalt állást. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik