Közélet

Fegyházbüntetést kért az ügyész a hummeres gázolóra

A férfi szándékosan gázolt halálra terepjárójával egy motoros rendőrt 2012 októberében. Még a héten ítélet várható ügyében.

Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészég a Szegedi Törvényszéken kedden arra az osztrák férfira, aki a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt.

Az ügyészség a 36 esztendős férfit hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja. Az ügyész perbeszédében azt mondta, hogy a vádlott hidegvérrel, szándékosan ölte meg a vele szemben intézkedő rendőrjárőrt.

A vádhatóság szerint a férfi Hummer terepjárójával három másik járművel konvojban a 43-as úton a nagylaki átkelő felől Makó irányába tartott, és megpróbált leszorítani az útról egy traffipaxos rendőrautót. A rendőr segítséget kért két motoros járőrtől, ők igyekeztek megállítani a Hummert. A vádlott az egyik megkülönböztető jelzést használó motorost is megpróbálta leszorítani, neki is ütközött terepjárójával a rendőr járművének.

A rendőr célzott lövéseket adott le a terepjáró kerekeire. A járőr társa, Kenéz Imre Apátfalva belterületén – hogy megállásra bírja a férfit – motorkerékpárjával keresztbe állt a terepjáró előtt. Az autós előbb megállt, majd egy hirtelen gázadással fellökte az előtte álló motorkerékpárt. A jármű mögött álló Kenéz Imre megpróbált menekülni, de a férfi elgázolta. A rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.

A hummerest az áldozat járőrtársa próbálta megfékezni, a férfi azonban késsel támadt rá, majd igyekezett megszerezni a sérült rendőr fegyverét is. Végül – csaknem negyedóra alatt – egy járókelő közreműködésével sikerült legyűrni. A rendőr többször is használta fegyverét, ennek következtében az autós súlyosan megsérült.

A bíró az iratismertetés során közölte, hogy a férfi kocsijában – a kábítószer-kereső kutya jelzése szerint – korábban drog lehetett. A szakértői vélemény szerint a férfi vérében azonban csak az ellátásakor kapott gyógyszerekből származó ópiátmaradványokat találtak.

A hummeres gázoló az európai bűnügyi nyilvántartás szerint 1993 novembere és 2010 márciusa között Ausztriában és Németországban tizenötször volt büntetve erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt. Egy ausztriai bűncselekmény miatt az eset idején is feltételesen volt szabadlábon.

A súlyosabb vádpontokban felmentést kért az ügyvéd

Az osztrák férfi ügyvédje azt kérte a bíróságtól, hogy védencét bűncselekmény hiányában mentse fel az emberölés és a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól. Álláspontja szerint a férfi felelősségét közúti baleset gondatlan okozásában és közúti veszélyeztetésben állapíthatja meg a törvényszék. A védő ezért börtönbüntetés kiszabását tartja indokoltnak. Szerinte szó sem lehet szándékos emberölésről, a rendőr halála a balszerencsén és a véletlenek összjátékán múlott, a vádlott nem láthatta előre azt a tragikus folyamatot, amelynek következtében a járőr életét vesztette.

Az ügyvéd perbeszédében bírálta a nyomozást végző ügyészséget. „Az egész eljárás arról szólt, hogy kíméletlen gyilkosnak, bedrogozott ámokfutónak állítsák be a vádlottat” – mondta.

Buza János kifejtette, az a szerencse, hogy a történtekről felvételek készültek, így az eset szinte minden mozzanata pontosan rekonstruálható. Álláspontja szerint a rendőrök erőszakosan és támadóan léptek föl, indokolatlanul használták lakott területen belül a fegyverüket. Az ügyvéd hangsúlyozta, a vádlott azt vallotta, a gázolás előtt az egyik rendőr gázsprayvel lefújta, ez elvakította és így ütötte el a rendőrt, a nyomozóhatóság pedig ezt nem tudta cáfolni.

Az ügyben csütörtökön hirdet ítéletet a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik