Belföld

Se Áder, se Orbán nem ért rá a királyra

A marokkói uralkodó budapesti látogatásának hiteles története.

Mint korábban megírtuk, néhány napja Budapesten járt VI. Mohamed. A Magyar Nemzet akkor azt írta, Orbán Viktor miniszterelnök kétszer is kísérletet tett arra, hogy a királlyal találkozzék. Először elutasítás volt a válasz, a második alkalommal pedig kiderült, hogy az illusztris vendég már távozott is az országból. A Privátbankár ezt követően arról írt, hogy a kínos diplomáciai malőr bizonyítja a magyar-arab politikai kapcsolatok siralmas voltát.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium mindezt cáfolta.

Őfelsége VI. Mohamed, a Marokkói Királyság uralkodója 2016. március 21-i héten magánlátogatásra érkezett Magyarországra. Az illetékes magyar szervek minden szükséges biztonsági és protokolláris intézkedést megtettek, minden kért és szükséges támogatást biztosítottak.

A valóság az, hogy a király nyitott volt a találkozóra, de… 

A marokkói fél diplomáciai csatornákon keresztül előzetesen jelezte az uralkodó készségét legfelsőbb szintű udvariassági találkozókra, ezzel kezdeményezve azokat. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Miniszterelnöki Kabinetirodával és a Köztársasági Elnöki Hivatallal együttműködésben egyeztette az időpontokat Áder János köztársasági elnök úr, illetve Orbán Viktor miniszterelnök úr találkozóihoz, amelyeket a marokkói fél előzetesen visszaigazolt.

…amikor a királynak jó lett volna, Orbán és Áder már nem ért rá.   

VI. Mohamed király érkezésére a tervezettnél egy nappal később került sor, s az uralkodó programja az érkezést megelőző utolsó percekben is módosult. A marokkói fél több alkalommal a találkozók rögzített időpontjának újbóli megváltoztatását kérte. Tekintettel köztársasági elnök úr és miniszterelnök úr sűrű programjára és elkötelezettségeire, nem volt lehetőség a marokkói uralkodóval tervezett találkozók időpontjának többszörös módosítására. VI. Mohamed budapesti magánlátogatása alatt a marokkói partnerekkel folyamatos kapcsolattartás volt és egyeztetés zajlott.

Minderről a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem tudott, Lázár János ugyanis a Kormányinfón azt mondta, ő nem tudja, voltak-e tárgyalások, csak azt tudja, hogy Magyarországot nagyon sokan szeretik.

Vannak olyan államfők, akik titokban Magyarországra jönnek azért, hogy jól érezzék magukat.

Orbán Viktort 16 éve az észak-afrikai országban egyébként fogadta VI. Mohamed. A magyar kormányfő akkor azt mondta, a Marokkó felé történő nyitás azért indokolt, mert az északnyugat-afrikai iszlám államot – az alkotmányos monarchia keretei között – politikai váltógazdálkodás és európai mércével is figyelemre méltó stabilitás jellemzi. 16 éve a miniszterelnök a Hasszán-kupa futballdöntőjén találkozott VI. Mohamed királlyal, aki akkor azt mondta, szívesen részt vesz a diplomáciai kapcsolatok erősítésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik