Közélet

MSZP: az országnak elege van a szkinhed-kormányból

Négy nap alatt mintegy 50 ezer támogató aláírás gyűlt össze az ellenzék által kezdeményezett népszavazásokra, jelentette be Kész Zoltán független országgyűlési képviselő szombaton Budapesten.

A Bibó István Szakkollégium előtt tartott, az MSZP által szervezett megmozduláson a képviselő elmondta: az országnak elege van az “Orbán-Habony-rezsimből és a szkinhed-kormányból, az urizálásból és az arroganciából”. Hozzátette: ez abból is látszik, hogy a “lopásgátló” népszavazást már hetvenkét civil szervezet is támogatja.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a szakkollégium kerítésére felállva azt mondta: a demokrata nem fél, ugyanis félni a hatalomnak kell.

Ha elvesz valamit a néptől, azt a jogot, hogy dönthessen a saját sorsáról, akkor kellenek olyanok, akik érvényt szereznek a népakaratnak, hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a népszavazás arról szól, esélyt kapnak-e Magyarország lakói a saját sorsukon változtatni.

Gőgös Zoltán, a szocialista párt elnökhelyettese a kollégium előtt összegyűlt párttársai és az őket támogató civilek előtt úgy fogalmazott, hogy a népszavazási kezdeményezésük akár milliókat is “elvihet” az urnákhoz.

A politikus szövetséget ajánlott azoknak, akik úgy gondolják, hogy az MSZP segíthet, mert – mint mondta – nem hiszi, hogy ez a kormány magától átadná a hatalmat.

A demonstráción a résztvevők egy nagy méretű molinót is magukkal hoztak, amelyre Orbán Viktor miniszterelnök és Habony Árpád stilizált képét rajzolták polipkarokkal együtt.

A két szocialista politikus és a független országgyűlési képviselő kedden jelentette be, közösen gyűjtik össze Kész Zoltán kétmillió forintos bérplafonnal és a szocialisták állami földek eladásával kapcsolatos népszavazási kérdéséhez a szükséges kétszázezer-kétszázezer aláírást.

Kiemelt kép: MTI, Mohai Balázs

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik