Belföld

Olyan felfekvései voltak, mint az ujjammal együtt a tenyerem – Húsevő baktérium végzett Andreával

A Bors számolt be a 38 éves korában elhunyt Andrea tragédiájáról, aki egy dél-magyarországi kórházban kapta el a húsevő baktérium-fertőzést. A Csongrád megyei szülők nevük említése nélkül mondták el történetüket a napilapnak.

Andrea tavaly szeptemberben, májproblémákkal kereste fel a kórházat, ahol az édesapa szerint nem bántak vele megfelelően. A fiatal nő tavaly vált el férjétől, anorexiás lett, háziorvosa injekciókkal is kezelte, az édesapa szerint emiatt károsodhatott lánya mája. A kórházban ennek ellenére alkoholistaként kezelték, nyugtatózták, kikötözték. A szülők el akarták vinni az intézményből, ám ezt az orvosok nem engedték, megítélésük szerint Andrea nem volt szállítható állapotban.

Olyan felfekvései kezdtek lenni a kórházban, a derekán, a hátán, mint az ujjammal együtt a tenyerem

-fakadt ki a lapnak az édesapa, aki szerint Andrea derekán már kilátszottak a csontok. Pedig májbetegsége hamarosan rendbejött.

A szülők minden nap meglátogatták lányukat, az orvosok pedig többféle antibiotikummal kezelték, ám a kúrát nem folytatták. Az édesapa elmondása szerint egy fiatal osztályvezető főorvos érzéketlenül közölte velük, hogy lányuk mennyire válságos állapotban van.

Csak mutatott egy keresztet az ujjával. Az azt jelenti, temető

– mondta el az édesapa, aki állítja: ha lányát átszállíttathatták volna a szegedi kórházba, Andrea még ma is élne. A szülők egyszer haza tudták vinni lányukat három hétre, ekkor azonban már nagyon rossz állapotban volt. Andrea idén januárban, 38 évesen halt meg. A család betegjogi képviselőhöz fordult. A lap megkereste a kórházat, válaszokat még nem kaptak kérdéseikre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik