Belföld

Van egy szakszervezet, ami ragaszkodik a vasárnapi boltzárhoz

Lázár Jánosnak könyörög a szakszervezet, hogy nehogy újra kinyissanak a boltok vasárnap. Szerintük félmillió munkavállaló boldogabb most és nem is volt egy elbocsátás se.

A kiskereskedelemben foglalkoztatott mintegy ötszázezer munkavállaló elzárkózik a boltok vasárnapi nyitva tartása ismételt bevezetésétől – közölte a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) a zárva tartás visszavonásáról szárnyra kapott a hírekre reagálva.

A szakszervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írja, tapasztalataik szerint az intézkedés egyértelműen pozitív társadalmi, egészségügyi, mentális hatással van az áruházi dolgozókra, egy év alatt bizonyíthatóan javította az érintett családok életminőségét.

Emlékeztetnek arra, hogy a KDFSZ egyetlen munkavállalói érdekképviseletként állt ki kezdettől a zárva tartás mellett. Érveik szerint a rendelkezés bevezetése óta nem történtek elbocsátások, sőt, az áruházláncok és a kisboltok forgalma is nőtt tavaly.

A szakszervezet a vasárnapi pihenőnapot ellenzőktől azt kéri, hogy kényelmi szempontjaik mellett vegyék figyelembe az európai és hazai viszonylatban is alulfizetett, túlhajszolt munkavállalók felhívását.

A KDFSZ egyben azt kéri, “Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyugtassa meg a kiskereskedelmi dolgozókat, hogy (…) a kormánynak nem áll szándékában változtatni a szociális és gazdasági szempontból eredményesnek bizonyult vasárnapi pihenőnapot előíró törvényen”.

Mi az a KDFSZ?

A KDFSZ munkássága és története alapján úgy tűnik, a Tesco dolgozóiból alakult meg Bubenkó Csaba és társai vezetésével. Az Országos Lengyel Önkormányzat alapítójaként és elnökeként is tevékenykedő Bubenkó amúgy idén független önkormányzati képviselő-jelöltként mérette meg magát az emődi időközin. Magáról azt írja, mindig a kiszolgáltatott helyzetben lévőket segítetette,

Gondolkozásom fő motívuma a keresztény értékeken alapuló nemzeti értékek szemelőt tartása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik