Belföld

Terror: ha a Parlamentet nem tudják megvédeni, akkor engem igen?

Országgyűlési Őrség (országgyűlési őrség)
Országgyűlési Őrség (országgyűlési őrség)

Hétvégén két pityókás francia turistának megtetszett egy kőszobor a Parlament elkerített erkélyén és megpróbálták elemelni azt. A biztonsági kamera mindent rögzített: azt, ahogyan a James Bond-ismeretekkel nyilván nem rendelkező pár többször elsétált az északi, a Duna felé eső szárny előtt – ekkor figyelték ki az őrség mozgását -, majd kihasználva, hogy az őrök ellentétes irányba fordultak, villámgyorsan felszaladtak az erkélyre vezető lépcsőn, aztán átugrottak a kordonon és átcsusszantak a vaskapu alatt. A boltívek alatt guggolva jutottak el az erkélyig, ekkor jelzett a mozgásérzékelő rendszer.

Pintér Sándor belügyminiszter a brüsszeli robbantások napján bejelentette, hogy a terrorcselekmények miatt II-es fokozatúra emelik a terrorkészültséget az országban. Fotósunk, Pál Anna Viktória aznap akciófilmek plakátjaira emlékeztető képeket készített a TEK Liszt Ferenc Repülőtérre vezényelt páncélozott harci járműveiről és a Kossuth tér maszkos-gépfegyveres őreiről is. A látványos jelenlét kapcsán több szakértő is arról beszélt, hogy kamuintézkedésől van szó. A terrorkészültséget e hét szerdán csökkentették, tehát a francia turisták partizánakciója idején még érvényben volt.

Míg a metróban gépfegyverekkel szemezik az utazóközönség, a legfontosabb kiemelt objektum védelmi rendszerét kikacagta két ittas turista.

24.hu / Pál Anna Viktória
24.hu / Pál Anna Viktória

Szécsi Györgyöt, a Magyar Biztonságvédelmi Egyesület elnökét kérdeztük az ellentmondásról.

A szakértő szerint a felesleges hisztériakeltést elkerülve is kijelenthető, hogy komoly biztonságtechnikai hibát vétett az Országgyűlési Őrség.

Bár a két turista csak pár másodpercet töltött a Parlament erkélyén, ennyi idő bőségesen elég arra, hogy egy robbanószerkezettel támadó merénylő támadást hajtson végre. A feltételes mód nagyon fontos biztonsági kérdésekben: terrorveszély esetén már nem lehet a jószerencsében, a rutinos megoldásokban bízni. A védvonal első lépése az éberség, az óvatosság és a felkészülés a lehető legrosszabb forgatókönyvre.

A Parlament biztonsági rendszere még így is jól vizsgázott volna békeidőben. De most minden további nélkül megtörténhetett volna, hogy két terrorista mászik fel az erkélyre

– mondja a szakértő.

Szécsi György megítélése szerint az úgynevezett élőerős járőrözést – már csak a II-es fokozatú terrorkészültség miatt is – meg kellett volna erősíteni, megduplázni. Bár a monotonitás, a figyelem lankadása miatt a kijelölt objektumoknál szolgálatot végző őrök általában kétóránként váltják egymást, a járőrözés még így is komoly mentális megterhelést jelent. Ingerszegény, jelen esetben sötét környezetben erős koncentrációval kell figyelni a kijelölt területet, és még a legjobbaknál is előfordulnak kisebb holtpontok.

Szécsi György szerint mulasztást követhettek el akkor is, mikor nem gyanakodtak az őrség közelében többször is felbukkanó, céltalanul bolyongó párra. A Parlament kamerái vagy csak rögzítenek vagy a felvételeket valós időben figyelő operátor hibázott, amikor nem szúrta ki a gyanús viselkedést. Elképzelhető az is, hogy az operátor vagy operátorok már csak akkor vették észre a behatolást, amikor a kamerához tartozó vagy az attól függetlenül működő mozgásérzékelő jelezte azt. Mint mondja, egy ilyen eset után mindenképpen át kell vizsgálni a biztonsági rendszert, hogyan illeszkednek egymásba annak elemei.

Se egy, se három másodpercre ne lehessen illetéktelenül megközelíteni az épületet. Ilyen esetekben nincsen kifogás, az egy másodperces behatolás ugyanakkorra tragédiát tud okozni adott esetben, mint a 3 másodperces.

A MBE elnöke szerint egy ilyen malőr rosszul hat a társadalom biztonságérzetére, a hír körbejár az országban és a fejekben kigyullad a kis lámpa: ha a Parlamentet nem tudják megvédeni, akkor engem igen?

A biztonságérzet szubjektív fogalom!

Az incidenssel kapcsolatban megkerestük az Országgyűlés Őrségét is, ők a Parlament Sajtóosztályához irányítottak minket. Mint írták, az Őrség a védelmet mindig az adott hazai és nemzetközi körülmények-események figyelembevételével szervezi meg.

Az őrzési feladatot megfelelő létszámmal hajtottuk végre, a védelmi rendszer megfelelően működött, ugyanakkor a kerítést kiegészítjük egy korhű, a kovácsoltvas feljáratot lezáró díszráccsal, ami alatt nem lehet átférni

– tudatták a 24.hu-val. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az emberek biztonságérzete szempontjából hogyan értékelik az esetet. Így:

A biztonságérzet mindenki számára szubjektív fogalom, az Országgyűlési Őrség a jövőben is teljesíti feladatát, az Országház védelmét!

Kérdéseinket elküldtük a Belügyminisztériumnak is, választ egyelőre nem kaptunk. Ahogyan korábban beszámoltunk róla: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szerdán név szerint említette Magyarországot egy közösségi oldalon nyilvánosságra hozott fenyegetésben. A brüsszeli robbantásokért és a párizsi terrorcselekményekért felelős dzsihadista szervezet így fogalmazott:

Ma Brüsszel és a reptér, holnap Portugália vagy Magyarország jöhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik