Szórakozás

Farm: Csirkevágás, feladás, kiválasztás egy adásban

Elérkezett a pillanat, amikor a Farmereknek már nemcsak trágya, hanem csirkevér is tapad a kezükhöz. A Farm lakóinak élőlényt kellett ölniük azért, hogy életben maradhassanak. Dia koordinálta a srácokat: Dani viszonylag lazán kezelte a helyzetet, Norbi azonban a szívén viselte a szárnyasok sorsát. Egy finom csirkelevesért három szárnyas is áldozatul esett, a srácok mérsékelt szaktudással vágták le őket.

Az izgalmak azonban csak ebédnél kezdődtek: a 19 éves Szita-Győri Valentina Hajnalka, azaz Tina váratlanul bejelentette, hogy nem vesz részt a továbbiakban a játékban. A 9 hónapos terhes szereplő egészségügyi okokkal indokolta a távozását, a többiek nem bánkódtak miatta.

A váratlan távozás után az első kiválasztás híre már szinte sokkolta a Farm játékosait. Dani volt az első, aki rögtön vehemens taktikázásba kezdett:

“Hirtelen jött a kihívás. Én úgy gondolom, hogy minden háborúban van haditerv, és itt is buta az, aki nem próbál valamiféle haditervet eszközölni, és azt felállítani, és véghezvinni.”

Rögtön maga köré gyűjtötte Márkot, Laurát és Diát, hogy négyen mondják ugyanazt a nevet. Később a csapatot még Cintiával is kiegészítették, így végül öten, közös erővel szögelték fel jeleiket Heni neve alá. A második legtöbb jelet Dani kapta, így a heti gazdának, Sándornak, a holnapi adásban Heni és Dani közül kiválasztania, melyikük menjen párbajozni.

A csütörtöki adás előzeteséből az is kiderült, hogy egy szőke lány személyében új lakóval pótolják Tinát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik