Sport

Szisztematikusan doppingoltak az orosz úszók is

A brit napilap szerint Szergej Portugalov, az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) novemberben eltiltott korábbi főorvosa kapcsolatban állt az úszókkal is. A The Times – amely a doppingbotrány kulcsszereplőjének nevezi Portugalovot -, hangsúlyozta, az elmúlt három évben tucatnyi orosz úszó akadt fenn a doppingvizsgálaton, legutóbb múlt csütörtökön a világ- és Európa-bajnok Julija Jefimova meldoniummal.

2009 óta, amikor Portugalov első ízben felajánlotta segítségét az orosz úszóknak, 23 versenyzőt tiltottak el dopping miatt, az elmúlt évtizedben pedig összesen mintegy 40, vizes sportot űző versenyző bukott le

– írja a The Times. Hozzáteszi, az úszókon fokozódhat a nyomás, s még a riói játékokról való kizárásuk is felvetődhet, ha a vizsgálatok bebizonyítják, hogy az orvos, akire élethosszig tartó eltiltás kiszabását javasolta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), aktív szerepet játszott az orosz úszóválogatott doppingolási rendszerének kialakításában.

Az ARD kép- és hangfelvételei alapján 2014-ben kirobbant orosz doppingbotrány nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tavaly novemberben felfüggesztette a VFLA-t, ami azt jelenti, hogy versenyzői jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, és ha a döntés nem változik, a riói olimpián sem lehetnek ott.

Az elmúlt hetekben a január elseje óta tiltólistán lévő meldonium miatt bukott meg sok sportoló.

A meldonium szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget.

Ezzel bukott le többek között Marija Sarapova ötszörös Grand Slam-torna győztes teniszező, Jekatyerina Bobrova olimpiai és Európa-bajnok jégtáncos, Szemjon Jelisztratov olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, valamint Pavel Kulizsnyikov ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázó.

MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik