Nagyvilág

Trump és Clinton is folytatja menetelését a győzelem felé

Donald Trump magabiztosan verte két, még versenyben maradt riválisát Arizonában, ahol Clinton is győzött Bernie Sandersszel szemben. Szavaznak Utah államban is, ahol Sanders diadalmaskodott a demokratáknál. A republikánusoknál még számolják a szavazatokat.

Ahogy az a közvélemény-kutatások alapján várható volt, Donald Trump megnyerte az Arizonában tartott keddi előválasztást, ezzel újabb kis lépéssel közelebb került ahhoz, hogy ő legyen a Republikánus Párt elnökjelöltje. A szavazatok több mint felének feldolgozása után Trump 46 százalékon áll, messze megelőzve a második helyen végző Ted Cruz texasi szenátort, aki fele annyi voksot tudhat magának, mint a milliárdos üzletmeber. John Kasich ohiói kormányzó tíz százalékot kapott.

Trump ezzel megszerezte az összes arizonai delegáltat, mivel az államban a nyertes mindent visz elve érvényesült. Az elnökjelölti cím megszerzéséhez 1237 delegáltat kell megszereznie a jelölteknek. Trump a mostani győzelmével már 741 delegáltat tudhat maga mellett, de még mindig kérdéses, hogy sikerül-e elérnie a mágikus számot a nyári elnökjelölő gyűlésig, ahol az előválasztások eredménye alapján a delegáltak eldöntik, hogy ki legyen a republikánusok elnökjelöltje.

Az elnökválasztást felbolygató Trump győzeleme nem volt meglepetést a Mexikóval határos  Arizonában, ahol az illegális bevándorlás az egyik legfontosabb kérdésnek számít a választók körében. A milliárdos üzletember kampányának egyik fő pillére az illegális bevándorlás elleni küzdelem, és kemény fellépése értő fülekre találta az arizonai republikánus szavazók körében, akik rekordszámban vonultak az urnákhoz. Trumpot segítette az is, hogy több tízezer szavazatot kapott Marco Rubio floridai szenátor, aki már felfüggesztette kampányát. Arizona ugyanis lehetőséget ad a korai választásra, és sokan már az elmúlt hetekben szavaztak, amikor Rubio még versenyben volt.

Arizonában előválasztást tartott a Demokrata Párt is, ahol Hillary Clinton a még nem végleges eredmények szerint a szavazatok 60 százalékát szerezte meg. A pártvezetés támogatását bíró egykori külügyminiszter ezzel újabb vereséget mért Bernie Sanders vermonti szenátorra, aki egyre reménytelenebb küzdelmet folytat a demokrata elnökjelölti címért. Clinton főleg a latinó szavazóknak köszönheti a győzelmét, akik a választók 27 százalékát teszik ki Arizonában.

Clinton győzelmi beszédében már úgy beszélt, mintha ő lenne a demokraták elnökjelöltje, és inkább a republikánus jelölteket támadta, kijelentve: a brüsszeli terrortámadások megmutatták, milyen nagy tétje van a 2016-os elnökválasztásnak. Szerinte Trump és Cruz is veszélyes politikát folytatna elnökként, és olyan ember kell a Fehér Házba, aki “erős, okos és kiegyensúlyozott”, nem pedig olyan, aki a félelemre alapoz.

Közben Sanders az arizonai vereség helyett inkább azt hangsúlyozta az eredmények megjelenése után tartott beszédében, hogy milyen messzire jutott kampánya, amit egy éve még mindenki teljesen esélytelennek tartott, és a következő előválasztásokra koncentrált, kijelentve: győzelmek várnak rá. Azonban abban az elemzők többsége egyetért, hogy már inkább csak matematikai, mint valódi esélye van Clintonnal szemben.

Kedden előválasztást tartottak Utah államban is, de onnan még csak most kezdenek el érkezni az eredmények. Cikkünket frissítjük. 

Elkezdtek érkezni az eredmények a utahi előválasztásról. A demokratáknál Sanders magabiztosan nyert Clintonnal szemben az AP és a CNN közlése szerint. (10 százalékos feldolgozottság mellett Sanders 75-25 arányben vezet.) Az eredmény a közvélemény-kutatások alapján boritékolható volt, de a mormon államban elért jó eredménye várhatóan nem kap olyan nagy figyelmet az amerikai politikai sajtóban, mint Clinton győzelme Arizonában.

Amire mindenki igazán figyel, az a republikánus előválasztás Utah-ban. Ted Cruznak ott ugyanis a szavazatok több mint ötven százalékával kell nyernie ahhoz, hogy legyen bármi esélye is lelassítani Trump menetelését. Akkor ugyanis a győztes mindent visz elve érvényesül, és ő kapja meg mind a negyven delegáltat. Egyelőre úgy tűnik, jó úton halad e cél felé: 2,7 százalékos feldolgozottság mellett 58.8 százalékon áll, a második helyen Kasich (22 %) és csak a harmadik Trump (19%).

Frissítés: Ted Cruz az AP és a CNN közlése szerint már biztosan megnyerte az utah-i előválasztást, de ahogy azt már említettük, az számít igazán, hogy meg lesz-e neki a több mint 50 százalékos győzelem. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy ez sikerülni fog neki: 26 százalékos feldolgozottság mellett 70 százalékon áll.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik