Mobil

Sebesség kell a mobilozóknak, nem biztonság

Furcsa eredményre jutott az a szavazás, mely többek között a mobilos biztonság kérdését vizsgálta.

Tegnap írtunk arról, hogy miközben zajlik az Apple vs FBI harc az utóbbi által feltörni vágyott iPhone miatt, egy harmadik fél fogta, és meghackelte az iMessage-et, amiből az következne, hogy még jobban oda kell figyelni a biztonságra. Felmerül azonban a kérdés, hogy valóban van-e igény arra, hogy illetéktelen ne férjenek hozzá az adatainkhoz?

Elsőre természetesen adná magát a válasz: hogy a fenébe ne?! Csakhogy egy egészen friss Reuters és Ipsos szavazás szerint van valami, ami – legalábbis telefonok terén – a biztonság igényét utcahosszal veri, ez pedig nem más, mint a sebesség. A felmérés szerint csupán minden tizedik amerikai gondolja úgy, hogy telefonjának gyorsaságánál sokkal fontosabb a biztonság, ami azt jelenti, hogy mindössze 10 százalék szerint kell odafigyelni arra, hogy a készüléken (és rajta keresztül a felhőben) tárolt adatok mások számára hozzáférhetetlenek legyenek.

speedy gonzales

Az 1703 fő véleményét tükröző megkérdezésből az is kiderült, hogy az emberek 60 százaléka úgy gondolja, az Apple mindent megtesz azért, hogy a telefonjai megfelelően legyenek titkosítva, ami megfelel annak, amit a népek általában a többi nagy cégről is gondolnak (Google, Microsoft, Amazon). A másik oldalról vizsgálva tehát mindez azt jelenti, hogy 40 százalékuk nem igazán bízik abban a védelemben, amit a gyártók biztosítanak, ám mindez nem változtat azon, hogy a jelek szerint a felhasználók számára nem is feltétlenül fontos a biztonság.

A szavazás további érdekessége lehet, hogy a szavazóknak mindössze 39 százaléka gondolja úgy, hogy a Facebook biztonsági rendszere megfelelő, és 61 százalék szerint ha nem is átjáróház a felhasználók profilja, de a közösségi oldal biztonsági rendszere nem egy digitális Alcatraz. De hát mindegy is, a lényeg az, hogy akár telefon, akár Facebook, gyorsan fusson rajta a Candy Crush Saga.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik