Napok óta az Együtt-alelnök Juhász Péter nyomában lohol a kormánypárt és az Andy Vajna tulajdonába került kereskedelmi tévé, egymást érik a tévériportok, sajtótájékoztatók, Facebook-bejegyzések, ide kattintva elolvashat mindent, ami történt az ügyben.
Juhász – akinek pénzügyeit azután kezdték el feszegetni, hogy ő meg a kormányoldali korrupciót firtatta – arra használta fel a TV2 „fokozott érdeklődését”, hogy adományokat kérjen, azzal az indoklással, hogy abból a miniszterelnök vagyonosodásának feltárásáért küzdjön. Volt, aki megkérdőjelezte, hogy rá van-e szorulva az ellenzéki politikus erre, de kétségkívül sikeres volt a próbálkozás: hétfőn délután arról számolt be Juhász, hogy hárommillió forint adomány gyűlt össze a számláján.
Még nincs meg a végső szám sem, a részletezésre meg egy kis türelmet kérek, mert több száz utalás érkezett tippem…
Posted by Juhász Péter on Monday, 21 March 2016