Belföld

“Minden hónapban azért harcolok, hogy megéljünk”

Tankönyvtámogatás, ingyenes gyermekétkeztetés és több pótszabadság - egyik sem jár ezek közül a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek. Arra, hogy ez miért van így, nincs magyarázat, hiszen ma Magyarországon minden ötödik család egyszülős, tízből kilencben ráadásul az anya a családfő. Az egyedülálló szülők világnapján, március 21-én mellettük álltak ki. Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője törvényjavaslatot nyújtott be a 2008 óta változatlan összegű családi pótlék, gyes és gyet, illetve az ápolási díj megemeléséről.

Ábrahámi Andrea tavaly nyár vége óta neveli egyedül négy gyermekét, és bár mindenben számíthat volt férjére, még így sincsenek könnyű helyzetben. A gyerekek után körülbelül 90-100 ezer forint támogatást kapnak az államtól, gyermekenként 17 ezer forint családi pótlékot, és 28500 forintnyi gyermeknevelési támogatást.

Ám utóbbi nem jár alanyi jogon, csak akkor, ha az édesanya nem dolgozik többet hat óránál, nyolc órás foglalkoztatás esetén már búcsút mondhat a havi plusz juttatásnak.

Andreáéknak nincsenek kenyérproblémáik, de kétségtelenül sok megy el rezsire és élelmiszerre, illetve a tömegközlekedés is 14 ezer forintba kerül havonta, csak a gyerekeknek.

Szeretnék a lehető legjobb lehetőséget biztosítani nekik, ezért járhatnak sportolni és zenélni is. Ám ezeknek a költségét már igen nehéz kigazdálkodni négy gyerek után.

– mondta a 24.hu-nak a miskolci anyuka.

A családban mégsem az anyagiak jelentik a legnagyobb nehézséget, hanem a gyermekek felügyelete. Az óvodában 4-5 óránál tovább nem maradhatnak, így Andrea borzasztó nehezen tudja megoldani az ügyintézést.

Szerinte nem feltétlenül a támogatások növelése lenne a megoldás, inkább egy jól működő, akár néhány órára is igénybe vehető gyermekfelügyeleti rendszer, illetve még több részmunkaidős álláshelyre lenne nagy szükség.

De a törvényi oldalról fontos lenne még az is, hogy egyes támogatásokat ne kössenek feltételekhez. Egy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülő miért nem dolgozhat nyolc órában? Ezzel nagyon sok lehetőséget elvesznek tőle, de az a pénz, amit egy ilyen szülő kap, abból kb. éhen halni lehet, de megélni biztosan nem.

– folytatta az édesanya.

Egres Katinka színművész szintén egyedülálló anya, kétéves kisfiával és hétéves lányával albérletben laknak Budapesten, mert saját ingatlanra egyelőre nincs keret.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Az a szerep, amit most “játszom”, hogy anyuka vagyok, sokkal fontosabb, és felelősségteljesebb, mint az összes eddigi szerepem, amit volt szerencsém eljátszani. Még sincs annyira megbecsülve, sem anyagilag, sem máshogyan. A kormány például alapnak veszi, hogyha valaki elválik, akkor marad fedél a feje felett, holott ez nem minden esetben van így. Ahogy például nálunk sem. Nekem minden hónapban harcolnom kell, hogy kijöjjünk a pénzünkből

-meséli a színművész.

Katinka baráti viszonyt ápol volt párjával, de mivel még nem tud teljes állásban dolgozni, hónapról hónapra élnek. A nagyobbik gyerek nemsokára iskolába megy, ami rengeteg kiadással jár majd havi szinten. A kétgyermekes anyának ezért pluszmunkákat vállalnia.

Már az is nagy könnyebbség lenne, ha egyedülálló anyaként olcsóbb, vagy ingyenes lenne a bérlet a tömegközlekedésre

Egyedül kell boldogulniuk

Ma Magyarországon megközelítőleg fél millió egyszülős család él hasonló helyzetben. Ráadásul közel 90 százalékukban nő a családfő. 

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Jelenleg hazánkban ők alkotják a legnagyobb létszámú kisebbségi csoportot. Ennek ellenére nem jelennek meg a hátrányos helyzetű csoportok között, és éppen ezért valódi, célzott támogatást sem kapnak.

A családi pótlék összege jelenleg gyermekenként 1500 forinttal több, ha valaki egyedül neveli a gyermekeit, de ezen felül nem illeti meg őket semmilyen plusz támogatás.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Az egyszülős családokat a jelenlegi törvényi keretek nem tekintik családnak, például a legtöbb szolgáltatás igénybevétele során nem válthatnak családi jegyet, és nehéz anyagi körülményeik ellenére sem jogosultak alanyi jogon számos kedvezmény – például a tankönyvtámogatás, ingyenes gyermekétkeztetés – igénybevételére.

– magyarázza Keveházi Kata, a JÓ-LÉT Alapítvány vezetője.

Ezen kívül a munka világában is számos sajátos nehézséggel kell megküzdeniük.

Egyedülállóként sem jár számukra több szülői pótszabadság, sem több gyermekek utáni betegszabadság. A számukra leginkább kedvező atipikus foglalkoztatási formák – a távmunka, a rugalmas vagy részmunkaidős foglalkoztatás -nehezen elérhető ma Magyarországon.

Negyven százalékkal több családi pótlék

Az alapítvány több civil szervezettel összefogva az egyedülálló anyák helyzetére szeretné felhívni a társadalom és az állam figyelmét. Épp ezért országszerte több nagyvárosban, így Budapesten is flashmobot szerveztek az egyedülálló szülők világnapján.

A fővárosi akcióra Szél Bernadett az LMP országgyűlési képviselője is ellátogatott, nemrég ugyanis két törvénymódosító javaslatot is benyújtott a témában. Szerinte az ezekben szereplő emelt összegeket az idei költségvetéshez szabták.

Az egyszülős családokban a családi pótlékot 40 százalékkal emelné az LMP, így a jelenlegi 13700 forint helyett 20 ezer forintot kapnának az egygyermekes egyszülős családok csemeténként. Illetve 25 százalékkal lenne több a gyet és a gyes összege. 

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Emellett többek között szorgalmaznánk, hogy a bíróságok a valós jövedelem alapján állapítsák meg a tartásdíjat, ebben a NAV közreműködésére számítanánk. Visszaállítanák a kedvezményes iskolai étkeztetésre való jogosultságot, továbbá családközpontokat hoznának létre, ahol az egyedülálló szülők kaphatnának segítséget, lenne gyermekelhelyezés, jogi tanácsadás, mentorszolgálat és így tovább

-fejtette ki az országgyűlési képviselő.

Szél Bernadett hozzátette, hogy az egyszülős családokra kiemelt figyelmet kellene fordítania a kormánynak,

mivel esetükben háromszor gyakoribb az elszegényedés, mint a kétszülős családokban.

A Parlament Népjóléti Bizottsága március 23-án, szerdán tárgyalja Szél Bernadett törvényjavaslatát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik