Nagyvilág

Csatlakoztam az Iszlám Államhoz, nem tetszett, szóval leléptem

Egy amerikai férfi megszökött az Iszlám Államtól, miután megtapasztalta annak szigorú vallási szabályait. Mohamad Jamal Khweis azt mondta, rossz döntést hozott, amikor egy fiatal iraki nőt követett Szíriába.

Nem tekintettem rájuk “jó muszlimokként”, vissza akartam menni Amerikába. Nem értettem egyet az elveikkel, nagyon nehéz volt Moszulban élni. Ez nem olyan hely, mint a nyugati országok, itt komoly szabályok vannak, például sehol sem lehet dohányozni. Ráadásul rengeteg fegyveres jár fel-alá az utcán

– mondta Khweis.

A 26 éves virginai férfi decemberben indult el az Egyesült Államokból Európába. Megjárta Londont és Amszterdamot, majd Törökországban kötött ki. Ott találkozott azzal az iraki lánnyal, aki Moszulból származott. Moszul 2014 óta az Iszlám Állam fennhatósága alatt áll.

Ő tudta, hogyan juthatunk el Törökországból Szíriába, majd onnan Moszulba, így úgy döntöttem, vele tartok

– mondta a férfi.

Ezután egyhónapos kiképzésen kellett részt vennie a városban, ahol megtanult mindent a saríáról és a vallásról. Khweis ekkor jött rá, hogy nem ért egyet az ideológiájukkal és

eldöntötte, menekülni akar.

A rémálomba illő utazás végén Khweis azt mondta, rossz döntés volt a lánnyal Moszulba menni. Akkor nem gondolkodott helyesen, és mikor rájött, hogy rossz úton jár, rögtön vissza akart fordulni.

A kurdok oldalára akartam állni, mivel tudtam, ők jól bánnak az amerikaikkal. Eldöntöttem, elindulok és találkozom velük, és miután odaértem, tényleg jók voltak hozzám. Boldog vagyok, hogy meghoztam ezt a döntést.

(NYP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik