Forma-1

Mercedes: semmi ok a pánikra

toto wolff (toto wolff)
toto wolff (toto wolff)

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója úgy véli, a csapatnak higgadtnak kell maradnia.

Zsinórban nyolc futamgyőzelem után jó esélyekkel várta a Malajziai Nagydíjat a Mercedes, ahol minden jól is alakult az ő szempontjukból, hisz Lewis Hamilton rajtolhatott a pole pozícióból.

Csakhogy a Ferrari meglepőt húzott és Sebastian Vettel kétkiállásos taktikával behúzta a versenyt, így az olasz istálló 2013 után nyert ismét Forma-1-es futamot.

Wolff szerint ez egy ébresztő volt a Mercedes számára, de bízik benne, hogy gyorsan talpra tudnak majd állni.

Fotó: Europress fotóügynökség

“A napokban ki kell értékelnünk a látottakat, mire van még szükségünk, min kell javítani, hogyan tudnánk az autót még gyorsabbá tenni” – nyilatkozott a szakember.

“Egyértelműen gyorsabban kell dolgoznunk. Minden erőforrásunk megvan, ami fontos. Higgadtnak kell maradnunk. Talán nem várt hibák léptek fel az autóknál, de pánikra semmi okunk” – mondta, majd hozzáfűzte, vasárnap nem voltak a helyzet magaslatán.

“Nyilvánvaló volt, hogy a győzelmi szériánk előbb-utóbb megszakad. Melbourne után sokat azt hitték, hogy a szezon összes futamán mi végzünk majd az élen. Ez egy új éra kezdete, ahol nyílt a harc.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik