Belföld

„Most szép lenni” – visszautasíthatatlan állásajánlat

Katona(430x286).jpg (katona, harckocsi, honvédség, )
Katona(430x286).jpg (katona, harckocsi, honvédség, )
Közfoglalkoztatott? Jobban jár, ha honvédnek áll.

A korábbi évek hagyományait követve a Magyar Honvédség továbbra is folytatja toborzó tevékenységét. Most a közfoglalkoztatottaknak  kínál lehetőséget arra, hogy önkéntes alapon a szerződéses állomány tagjai legyenek és ezzel egy kiszámítható életpályára lépjenek – tudatta a Honvédelmi Minisztérium.

A Magyar Honvédség ezzel is azt juttatja kifejezésre, hogy nyit mindenki felé, aki elkötelezett a haza védelme iránt.

A Belügyminisztérium közreműködésével mától a munkaügyi központokon keresztül, egyes járásokra kiterjesztve, közvetlenül szólítják meg azokat, akik önként vállalják a katonai szolgálatot és megfelelnek az ezzel járó követelményeknek.

Az a közfoglalkoztatott, aki vállalja az önkéntes szolgálatot és megfelel az általános szolgálati pszichikai és fizikai követelményeknek, az a Magyar Honvédség szerződéses állományú tagjává válhat határozott, 3 éves szerződés keretében, amely lejártakor meghosszabbítható.

A szolgálat a szokásos katonai eskütétellel és alapkiképzéssel kezdődik, az első évben közkatona rendfokozattal, a közfoglalkoztatotti bérnél jóval magasabb fizetésért. Azokat a közfoglalkoztatottakat, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel, természetesen nem éri semmilyen hátrány. A honvédelmi feladatokban csak az alapkiképzést sikeresen elvégző, kiképzett katona működhet közre – írta a szaktárca, jelezve, hogy a Magyar Honvédség ahogy eddig, ezután is minden “a haza szolgálatát fontosnak tartó fiatalt vár a soraiba”.

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik