Élet-Stílus

Bálnának csúfolták, zseniálisan vágott vissza a tinilány

A túlsúlyos tini könnyek közt szembesült vele, hogy az iskolatársai interneten gúnyolódnak a külsején. Aztán egy merész csavarral a javára fordította az elkeserítő helyzetet.

A texasi Dannie „Dee” McMillan először csak a fura pillantásokra és a nevetgélésre lett figyelmes. Aztán jutott a fülébe, hogy iskolatársai a Twitteren gúnyolódnak rajta, és egy bálna képét tették az arca helyére.

Szörnyű volt a szégyenérzet. Egyből hazamentem, bezárkóztam és órákig sírtam

meséli Dee, aki végül úgy döntött: példaképéhez, a plus size (duci) modell Laura Lee-hez fordul jó tanácsért a Facebookon.

Azt írtam neki, hogy legszívesebben egy bálnás pólóban mennék iskolába, hogy lássák: ez nem érint meg engem. Laura pedig biztatott, hogy tegyem meg.


De nem csupán megfogadta a tanácsot, hanem úgy döntött: pólók árusításába kezd, a bevétellel pedig a Save the Whales bálnamentő alapítványt támogatja majd.

A pólók, amelyek a „Dee, a kövér bálna megmenti a bálnákat” feliratot viselik, eddig már több, mint kétezer dollárt hoztak a szervezetnek, a Dee által létrehozott GoFundMe weboldalon pedig már további háromezer gyűlt össze.

whale_

Képes vagyok valaki gyűlöletét szeretetre váltani

– írja a 16 éves lány az adománygyűjtő oldalon.

Nem könnyű túllépni a történteken, de az embereknek tudniuk kell, hogy lehetséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik