Belföld

Jöhetnek a Déli pályaudvar szanálási tervei

déli pályaudvar (déli pályaudvar, vonatbaleset, )
déli pályaudvar (déli pályaudvar, vonatbaleset, )
Balog Zoltánt bízták meg azzal, hogy készíttessen terveket arra, miként lehet a Déli pályaudvart eldózerolni és sportplaccokat létrehozni a helyén.

A nemzeti fejlesztési minisztert bízta meg a kormány, hogy készüljön hatásvizsgálat a Déli pályaudvar jövőbeni funkciójáról, valamint hatásvizsgálat és tendertervek a pályaudvar megszüntetéséhez és a Kelenföldi pályaudvar bővítéséhez – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtökön megjelent számában.

A budai vasútfejlesztés, a kapcsolódó köztéri területfejlesztés és csomópontfejlesztés megvalósítása érdekében ötletpályázatot kell kiírni a Déli jövőbeni közösségi hasznosítására. Az emberi erőforrások miniszterének feladata, hogy a Déli üzemi pályaudvari részén megvalósítandó sport és szabadidős célú városfejlesztés részletes koncepcióját, megvalósíthatósági tanulmányát a Testnevelési Egyetem, szükség esetén a MÁV Zrt. bevonásával készítse el, majd terjessze a kormány elé. A feladatokra 1 milliárd forint forrást biztosítanak a költségvetésből – írja az MTI.

A csütörtöki Kormányinfón is szóba került a pályaudvar helyzete, Lázár János miniszterelnökségi miniszter azt mondta, még vannak viták arról, megtartsák-e a pályaudvart vagy a vágányokat, illetve arról is beszélt, Kelenföld fejlesztését EU-s pénzekből lehetne megvalósítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik