Foci

Ilyen teljesítménnyel senkit nem ijeszt meg a Real Madrid

Hozta a kötelezőt kedden és kettős győzelemmel a legjobb nyolc közé jutott a Bajnokok Ligájában a Királyi Gárda. Teljesítményük viszont közel sem volt meggyőző a Bernabéuban.

Zinédine Zidane a hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy újabb győzelmet szeretne látni jó játékkal. Ez jól hangzott a francia tréner szájából, de csapata összeállításnál nagyot hibázott.

Kihagyta például a keretből a fiatal Borja Mayoralt, aki az elmúlt hetekben korához képest meglehetősen jól tudta helyettesíteni a sérült Karim Benzemát. Csak a cserepadon kezdett Lucas Vazquez, aki energiát, színt vihetett volna a madridiak játékába. Ott volt viszont a kezdőben James Rodriguez és a felejthető teljesítményt nyújtó Danilo is Dani Carvajal helyét.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

A Roma támadóan lépett fel, ha Mohamed Salah és Edin Dzeko pontosabb a befejezéseknél, akkor akár már le is dolgozhatta volna hátrányát az olasz fővárosi együttes. De ez nem az ő estéjük volt.

Míg a Farkasok szenvedtek a kapu előtt, a Madrid talált egy gólt Ronaldo révén, majd pár perccel James a süllyesztőbe küldte Spalletti tanítványait. Ugyanakkor az eredmény nem tükrözte a játék képét.

A Madridnak több helyzete volt, a Romának viszont nagyobbak, és az egyetlen dolog, amiért a mérkőzés végkimenetele igazságosnak mondható, az a helyzetkihasználás.

Ismét bejutott a legjobb nyolc közé a tízszeres BL-győztes, de aligha tudnának problémát okozni a Barcelonának vagy a Bayern Münchennek a továbbiakban. Világklasszis csapatok nem teszik majd azt a szívességet, hogy elpuskázzák a ziccereiket. Márpedig azokból lesz bőven, mert a Real védelme átjáróház volt kedd este.

Ilyen teljesítménnyel senkit nem ijeszt meg a Real Madrid. Azt gondolná az ember, hogy az egyik top csapatról beszélünk, de rendkívül figyelmetlenek voltak. Hátrányba is kerülhettek volna, de a Roma nem élt a lehetőségeivel. Legalább egy vagy két gólt szerezniük kellett volna

– értékelt a mérkőzést követően Owen Hargreaves, a BT Sport szakértője.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

A Real számára a bajnokság már elúszott, a kupából pedig kizárták őket. Az egyetlen lehetőség tehát a trófeaszerzésre a BL megnyerése a Királyi Gárdánál, erről is faggatták az újságírók Zidane-t a lefújás után.

Egyelőre nem gondolunk erre, sok meccsünk van még hátra. Mindig a következő mérkőzéseket tartjuk szem előtt. Most boldog vagyok a győzelemmel. Úgy érzem jók voltunk támadásban és védekezésben egyaránt.

Hogy Zidane mit ért a “jó” alatt, nem tudni, ugyanis ha nem Keylor Navas áll a kapuban, minden bizonnyal rághatták volna a körmüket a Real-drukkerek a második félidőben.

A másik oldalon Luciano Spalletti vezetőedző bosszúsan nyilatkozott:

Nem voltak elég pontosak a befejezéseink, ki kellett volna használni a lehetőségeinket. Mentálisan gyengék vagyunk

A Roma trénere őszinte megnyilvánulásával kivívta magának a Roma-szurkolók tiszteletét, pláne, hogy vitájuk ellenére pályára küldte Francesco Tottit a hajrában, akit vastaps fogadott az arénában.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Zidane pedig felszabadult, hogy sikerrel vette első komolyabb BL-párharcát, de aligha volt őszinte a mosolya, mikor az öltözőbe vonult a kispadtól. Sok munka vár még rá, be kell építenie a csapatba a fiatalokat, arról nem is beszélve, hogy megoldást kell találnia egyes játékosok kicsapongásaira.

Mert ha a Madrid még egyszer így játszik a Bajnokok Ligájában, akkor elfelejthet álmodozni a végső győzelemről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik