Tudomány

A barát az egyik legjobb orvosság a stresszre

A barátság hasonlóan jó hatással lehet egy emberre, mint egy szerelmi kapcsolat – legalábbis a Kaliforniai Egyetem új tanulmánya szerint.

Az amerikai filmekben csak “bromance”-ként (“bro” + “romance”, azaz “tesó” + “románc”) ismert szoros baráti kapcsolat sok férfira jellemző, ennek természetesen női megfelelője is létezik. Egy új tanulmány szerint az ilyen barátságok  pozitív hatással lehetnek az emberre, különösen, ha sok stressz éri az illetőt.

Vizsgálatok már korábban kimutatták, hogy a szociális kölcsönhatások növelik az agyban az oxitocin szintjét, ez pedig segíthet a stressz leküzdésében. Az oxitocin tartósan magas szintje akár hosszabb életet is eredményezhet, tehát a testi egészség számára is fontos. Ezt állatoknál is sikerült már kimutatni, például hím és nőstény patkányoknál, valamint a monogám préri pocoknál.

Az új kísérlet során ketrecbe zárt hím patkányokat tanulmányoztak. Az állatokat enyhe stressz hatás érte, és ahogy az az embereknél is várható, elkezdték egymás társaságát keresni, igyekeztek kooperatívabban viselkedni. Ezután az agy vizsgálata egyértelműen kimutatta az oxitocin szintjének jelentős növekedését.

A kutatást vezetője, Elizabeth Kirby szerint a patkányok efféle viselkedése nem sokban különbözik attól, amikor egy rossz nap után az ember a barátai társaságát keresi. Ahogy a patkányok is igyekeznek kigyógyítani egymást a negatív élmények emlékéből, erre ugyanúgy hajlamos az ember is.

A tanulmány a poszttraumás stresszre is kitér. Eszerint a szélsőséges, életveszély utáni stressz miatt – mely jelen esetben a rókavizelet szaga volt – a patkányok visszavonultak, és nem keresték a társak közelségét. A súlyos stressz tehát éppen ellenkező hatással van a szociális tevékenységre, mint az enyhébb behatások.

Kirby kiemelte, hogy a stressz kialakulása előtt a patkányok kifejezetten agresszívan viselkedtek egymással. Az állatok lökdösődve igyekeztek vízhez és táplálékhoz jutni, de amint azokat megvonták tőlük, hajlandóvá váltak az együttműködésre.

Az állatok tanulmányozása az emberek megértésében is segíthet. Eszerint bizonyos mértékű stresszre még gyógyír lehet az egyén szociális kapcsolati hálója, ugyanakkor komolyabb behatások után – mint például egy súlyos autóbaleset – az egyén hajlamossá válhat a befordulásra.

(Via: Science Daily)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik