Nagyvilág

Scotland Yard: nagyszabású támadásra készül az Iszlám Állam

Az eddiginél is súlyosabb merényletek lehetnek szerte a világon – mondta a brit rendőri szerv terrorelhárításért felelős vezetője.

Nagyszabású támadásra készülhet az Iszlám Állam a „nyugati életforma ellen”, ennek helyszíne pedig Nagy-Britannia is lehet – nyilatkozta hétfőn a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese.

Mark Rowley újságíróknak tartott háttértájékoztatóján elmondta: az elhárító szolgálatok által összegyűjtött adatok arra vallanak, hogy a dzsihádisták az eddigieknél is nagyobb támadásokra készülhetnek világszerte. Szerinte a közelmúltban végrehajtott párizsi támadás, az egyiptomi légtérben felrobbantott orosz utasszállító és a Szomáliában megkísérelt hasonló merénylet azt jelzi, hogy a terrorszervezet szélesíteni próbálja tevékenységi körét.

Rowley szerint arról is vannak adatok, hogy az Iszlám Állam Szíriában kiképzett terroristákat próbál Észak-Európába juttatni merényletek végrehajtására. Tavaly 339 embert vettek őrizetbe Nagy-Britanniában terrorizmushoz köthető tevékenység gyanújával, ami éves rekord – közölte.

A főparancsnok-helyettes arra biztatta a briteket, hogy iratkozzanak fel a Scotland Yard Twitter-csatornájára, mely terrortámadás esetén valós idejű tájékoztatást nyújt a pillanatnyi helyzetről és főleg arról, hogy az érintett területet hogyan lehet biztonságosan elhagyni. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik