Mobil

Új beállítási menüt kap az Android N

Apró változások, de szebbé és könnyebben áttekinthetővé válik tőle minden.

Az Android minden egyes verzióval újít a kinézetén valamit, de sokszor ezek a változtatások egészen apró különbségeket jelentenek a korábbiakhoz képest, és az sem mindig biztos, hogy elégedettek vagyunk a frissítést követően. Például ilyen az energiahasználat, ahol korábban napra, órára, percre pontosan megkaptuk, hogy mióta melózik egy töltéssel a telefonunk, most már csak egy grafikont látunk, és abból próbálhatunk következtetni. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy új beállítási menüt kap az Android N.

Habár az Android N csak a májusi Google I/O fejlesztői konferencián fog bemutatkozni, nem kell addig várnunk arra, hogy meglássuk, mit tartogat az új operációs rendszer, most megnézhetjük, hogy mennyiben újulnak meg a rendszerbeállítások. Ne számítsunk eget verő dizájnváltoztatásra, mindössze annyiról van szó, hogy egységesebb képet nyújtanak a menüpontok. A frissítésnek inkább csak kényelmi hatása van, hiszen így egységesebbnek tűnik a kinézet, bár szerintünk az előzővel sem volt semmi baj, de így letisztultabb a dizájn.

android_n_system-640x375
Az Android Police képén balról a régi felület, középen és jobbról pedig az Android N

A Google apró módosításainak köszönhetően az adott beállítással kapcsolatban anélkül kaphatunk információkat, hogy be kellene lépnünk a menüpontba (mint ahogyan a fenti képen is megfigyelhető). Láthatjuk, hogy be van-e kapcsolva a Bluetooth, melyik wifire csatlakozunk, aktív-e az adatforgalom, mekkora a töltés az akkumulátorban, és még sorolhatnánk.

Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a végleges Android N akár még ettől is eltérhet, tehát senki ne vegye készpénznek, hogy amit a kép mutat, az majd így fog kinézni a végleges változatban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik