Gazdaság

A közszolgák ragaszkodnak hozzá, hogy mindenki megkapja a 30 százalékos béremelést

kozszolga(210x140).jpg (közszolga)
kozszolga(210x140).jpg (közszolga)

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) honlapján számolt be arról, hol tartanak a kormánnyal a bértárgyalások. Március 2-án a Parlament 11. termében dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár elnökletével ülésezett a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF), amely most ismételten arra tett kísérletet, hogy behozza a valamikor egységesnek ígért közszolgálati életpályamodell kidolgozásában kialakult késedelmet. Az ülésre a szakszervezetek kezdeményezése nyomán került sor.

Lázár megint távol maradt

Az eredeti tervektől eltérően a munkában nem vett részt Lázár János miniszter úr, az általa jegyzett napirendeket Kovács Zoltán államtitkár ismertette. Megismétlődött a KÉF január 14-i ülésén már előfordult eset; Lázár János a Kormány ülése miatt akadályozva maradt távol. Ráadásul a törvényjavaslat szövegét a tárca az ülés előtt alig negyven órával küldte meg véleményezésre a szakszervezeteknek.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkára Lázár Jánost helyettesítve a január 14-i KÉF ülésen beszámolt arról, hogy a koncepciót a Kormány megtárgyalta és az előterjesztésben olvasható végrehajtási ütemezést elfogadta. Most arról tájékoztatott, hogy a törvényjavaslat csak előkészítő anyag, a Kormány nem tárgyalta, az nem tükrözi a kormány álláspontját.

A jelenleg tehát  Állami Tisztviselő Karnak nevezett foglalkoztatási csoportot lefedő törvényjavaslat részletes tárgyalására nem kerülhetett sor; a szakszervezetek felkészülési időt, írásos véleményezési lehetőséget, valamint szakértői konzultációt igényeltek.

Erős kompromisszumok

Mint írják, az előterjesztés csupán a járási hivatalokban dolgozó, eddig kormánytisztviselőknek nevezett, összesen 16 ezer főnyi állami tisztviselőre vonatkozna és számukra – tízszázalékos létszámleépítés mellett – harmincszázalékos átlagos béremelést helyez kilátásba. Ennek fedezeti igénye 11 milliárd forint. Az elhangzottakból valószínűvé vált, hogy a kormányhivatalok megyei szinten 2017.01.01-től, míg a központi szint munkavállalóinak jogállásváltozása- és keresetnövelése csak 2018-ban alakul ki.

A törvényjavaslat szövegéből egyértelműen bebizonyosodott, hogy az állam többszöri ígérete, és meghozott, majd megsemmisített jogszabályok ellenére közel 80 ezer kormánytisztviselőnek és köztisztviselőnek 2016-ban nem ad béremelést, és nem rendezi jogállásukat.

Fehér József a Munkavállalói Oldal (MVO) ügyvivője és Agg Géza a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének Elnöke tiltakozásul felidézték az egységes közszolgálati életpálya megalkotása érdekében végzett eddigi közös munkát.

Eredetileg dr. Bakondi György miniszteri biztossal kezdték meg a tárgyalásokat 2014- július 10-én. Szakértői egyeztetések, kormányhatározat követte egymást; a KÉF és az OKÉT ülésein folytak az egyeztetések, majd 2015 márciusában Lázár János és később Varga Mihály miniszter is elkötelezte magát a közszolgálati életpályamodell kialakítása, törvénybe foglalása és legkésőbb 2016. június 1-jei bevezetése mellett. Varga Mihály személyesen jelentette be, hogy a rendezés költségfedezeteként a 2016-os költségvetésben 38 milliárd forint rendelkezésre áll.

Mindenkinek adják meg, amit ígértek!

Boros Péterné az MKKSZ főtitkára ismételten határozottan igényelte, hogy a közigazgatási béremelés 2016. július 1-jétől az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselőkre is vonatkozzon. Az MKKSZ álláspontja szerint a magyar közigazgatás egységes, amelynek igen fontos részét adják az önkormányzati munkavállalók, akiknek közel 60 %-a 8 év óta egyetlen fillér béremelést sem kapott. Felhívta a kormány figyelmét arra, hogy a béremelésük elmaradásáról szóló híresztelések miatt igen komoly feszültség van ebben a körben, és az elégedetlenségüknek joggal sokan hangot is adnak.

A Kormány március 2-án előterjesztett javaslata alapján megállapítható, hogy 2008 óta csakis megszorításokkal, létszámcsökkentéssel, a bérrendezés elmaradásával sújtotta a közszolgálati tisztviselőket, s eredeti elkötelezettségeit visszavonva most csupán minden 7. munkavállalónak ígérnek július 1-jétől béremelést. Minden elemében rendezetlen maradna a 60 ezer kormánytisztviselő és mintegy 37 ezer önkormányzati köztisztviselő helyzete.

Mindezen kormányzati tervek ismeretében megtévesztő az, hogy a március 2-i KÉF ülésről a közmédia azt a hírt tette közzé, hogy a „Kormány 2016. július 1-től 30%-os béremelést biztosít a közigazgatásban dolgozók részére”.

A Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum Munkavállalói oldalát alkotó szakszervezetek nevében követelik a közszolgálati tisztviselők teljes körére – a  betervezett 38 milliárd forintból – a 30 százalékos béremelést 2016. július 1-től!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik