Az Együtt rendőrt hívott az Új Nemzedék Központ irodájához, és aktivistáival a hatóság intézkedéséig biztosította a helyszínt. Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, Juhász Péter, az Együtt alelnöke a kiérkező rendőröket intézkedésre szólították föl, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata lefolytatható legyen.
A párt közleménye szerint az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. egy állami cég, tulajdonosa az Emberi Erőforrások Minisztériuma, eredeti feladata a zánkai ifjúsági tábor üzemeltetése volt, 2015 óta kiemelt projektekkel gazdálkodik. A Komplex ifjúsági fejlesztések – új nemzedék újratöltve című kiemelt felhívás kapcsán kizárólag az Új Nemzedék adhat be támogatási kérelmet, melynek keretösszege 5 milliárd forint. Az Állami Számvevőszék október óta vizsgálta a szervezet gazdálkodását, az ellenőrzés a napokban eredménytelenül zárult, mivel az Új Nemzedék a 2011 és 2014 közötti vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat nem bocsátotta az ÁSZ rendelkezésére.
Juhász Péter most azt írja, miután rendőrt hívtak, az ÚNK azt mondta, a vihar eláztatta a dokumentumokat, ezért nem állnak rendelkezésre.
Ha beáztak és kár keletkezett, akkor azt nyilván dokumentálták. Meg kellett csináltatni, biztosítót kellett hívni, és még az is elképzelhető, hogy másban is megrongálódott vagy megsemmisült.