Belföld

Szijjártó: erőszakos emberekkel nem lehet Európát építeni

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az európai politikusok jelentős része rosszul kezelte a migrációt, bátorítást adtak azoknak az erőszakos embereknek, akik rendőröket támadnak meg és kerítéseket akarnak kidönteni. “Komolyan gondoljuk, hogy ilyen emberekkel akarjuk építeni a jövő Európáját?”, tette fel a kérdést az M1 péntek reggel.

Szijjártó Péter úgy látja, az európai politikusok egy része kezd kijózanodni és látja, hogy ami történik Európa külső határainál, az elfogadhatatlan. Mint mondta, reméli, hogy hétfőn az Európai Tanács ülésén “Európa iránti felelősségtől vezérelve egy jövőorientált megoldás” születik, s mindenki nemcsak kimondja, hanem aszerint is cselekszik, hogy “a határainkat meg kell védeni, csak azokat kell beengedni, akik szabályosan jönnek Európába”.

A macedón-görög határnál lévő helyzettel kapcsolatban azt hangsúlyozta: Görögországban nincs háború, nincs elfogadható magyarázat arra, hogy az emberek miért akarnak áttörni a két ország határán, miért támadnak rá azokra rendőrökre, akik meg akarják védeni az országuk határát. Mint megjegyezte: a határátlépésnek megvan a nemzetközi procedúrája, a határállomáson keresztül, útlevéllel vagy menekült státuszt benyújtásával.

Szijjártó Péter csalódást keltő döntésnek nevezte Tőkés László európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP), nyugalmazott királyhágómelléki református püspök romániai kitüntetésének visszavonását, ami szerinte “európai mércével is nehezen mérhető”. A külügyminiszter kiemelte: Tőkés László elévülhetetlen érdemeket szerzett Románia közelmúltbeli történelmében.

Emellett Szijjártó Péter kitért arra is, hogy legutóbbi látogatásakor a román külügyminiszter és miniszterelnök is konstruktív hangnemet ütött meg. A miniszter szerint a román elnök döntése abba a kontextusba sem illik, miszerint a két ország (Magyarország és Románia) kapcsolatrendszerét fejleszteni kívánják.

Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Basescu volt román elnöktől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát az 1989-es forradalom és a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért.

Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon “védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. Klaus Iohannis román elnök csütörtökön visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik