Nagyvilág

ET-bizottság: emberéleteket veszélyeztetnek a görögországi börtönállapotok

Nem törődnek a kiszolgáltatott helyzetben lévőkkel, az Európai Tanács kínzás elleni bizottsága szerint van, hogy egyszerűen hagyják őket meghalni.

Élesen bírálta az Európai Tanács kínzás elleni bizottsága a Görögország börtöneiben uralkodó állapotokat és a rendőri erőszakkal kapcsolatos ügyek kezelését. A többszöri figyelmeztetés ellenére sem tapasztalható javulás – jelezték.

A bizottság 76 oldalas jelentése úgy fogalmaz: a helyzet tovább romlott abba az irányba, ahol már életek vannak veszélyben. Megemlítették a súlyos túlzsúfoltságot, az egészségügyi ellátás és a megfelelő személyzet hiányát, valamint a higiéniai elmaradásokat. „Jelenleg sok görög börtön olyan, mint egy raktár, ahová berakják az embereket, amíg vissza lehet engedni őket a társadalomba” – írták.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága már több ítéletben elmarasztalta Görögországot, melyek olyan ügyekben születtek, amelyeket rabok indítottak az embertelen börtönkörülmények miatt. Változás azonban nem történt, sőt, a kínzás elleni bizottság úgy fogalmaz: nem törődnek a kiszolgáltatott rabokkal és vannak olyan esetek, amikor egyszerűen hagyják őket meghalni.

A görög igazságügyi minisztérium és a rendőrség reagált a jelentésre, megjegyezve, hogy számos területen történt előrelépés, és nyomozást rendeltek el olyan ügyekben, amikor rendőrségi fogdán lévő gyanúsítottakat ért bántalmazás. Azt is közölték, hogy az új törvények miatt csökken a börtönök zsúfoltsága és további célokat tűztek ki a következő három évben a helyzet javítására. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik