Körülbelül egy órával a hétfőre tervezett becsapódás előtt a földi irányítók begyújtották a hajtóműveket, hogy elfogyjon az üzemanyag, majd az óránkénti 6050 kilométeres sebességgel haladó űrszondák 30 másodperces különbséggel az Északi-sark közelében lévő egyik hegybe csapódtak. A helyszínt úgy választották, hogy semmiképp se tegyenek kárt az Apollo-küldetések relikviáiban.
A NASA 471 millió dolláros összköltségű programjának keretében a GRAIL-űrszondák (Gravity Recovery and Interior Laboratory) a Hold gravitációs terét és belső szerkezetét kutatták. A kisebb mosógép méretű űreszközöket, amelyek a “keresztségben” az Ebb és a Flow nevet kapták, 2011. szeptember 10-én indították útnak a floridai Cape Canaveral légi támaszpontról.
Korábbi űrszondák már kutatták a Hold “slampos” gravitációs terét, a GRAIL-ikrek viszont az első kozmikus eszközök, amelyeket kizárólag erre a célra terveztek. A páros poláris pályán haladva, egymással “kergetőzve” keringett. Az átlagos távolság 200 kilométer volt közöttük, ám ez változott, köszönhetően a Holdon tapasztalható regionális gravitációs eltéréseknek, amelyeket az űrszondák fedélzetén működő speciális rádióadók segítségével rögzítettek, feltérképezve az égitest tömegeloszlását.
A gravitációs térképeket március és május között készítették el az űrszondák, amikor 55 kilométeres magasságban keringtek a Hold körül. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a Hold sokkal “megviseltebb”, mint eddig hitték a tudósok: kérge vékonyabb és széttöredezettebb a feltételezettnél amiatt, hogy aszteroidák és meteorok egy évmilliárddal ezelőtt “tűz alá vették” az égitestet-
