Sport

A tűzzel játszott Romániában, de legrosszabb esetben is csoportmásodik a Győr

Bukarestben nyert a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában, vasárnap délután.

A magyar csapat nagyszerűen kezdett, percek alatt elhúzott 4-1-re. Az első félidő derekán öttalálatnyi volt a különbség (3-8), s bár a románok 9-6-ra felzárkóztak, a 25. percben a nagyszerűen irányító és szemfüles gólokat is szerző Kovacsics révén már öt gól volt a különbség (6-11) – írja beszámolójában az MTI.

Mi több: a győriek világbajnok norvég kapusa, Grimsbö is bevette a hazaiak őrizetlenül hagyott hálóját (6-12). A pihenőre hatgólos győri vezetésnél vonultak a csapatok (8-14).

A második harminc perc nem jól indult vendégszempontból: a harcos hazaiak 15-12-re, majd 17-15-re javították az állást, sőt a 48. percben már csak minimális volt a magyar csapat előnye (18-19).

A négyszer egymás után eredményes, összesen három büntetőt is biztos kézzel érvényesítő Alstad jóvoltából megint nőtt a gólkülönbség (18-21, 19-22), az 57. percre csaknem teljesen elfogyott a győriek előnye (21-22).

A végét azonban jobban bírta mind testi, mind lelki erővel a magyar együttes, amely végül 24-22-re győzött.

Győzelmével az élre ugrott a Győr, amelynek végső helyezése a Buducnost Podgorica (montenegrói)-Midtjylland (dán) meccs kimenetelétől függ.

Ami a Ferencvárost felvonultató 1. csoportot illeti

Azzal, hogy a norvég Larvik vasárnap győzött a francia Fleury otthonában, a szintén 12 pontos magyar csapat harmadik lett csoportjában, mivel az egymás elleni eredmény a Larviknak kedvezett.

Eredmény – Női kézilabda Bajnokok Ligája, középdöntő, 10. (utolsó) forduló, 2. csoport:

CSM Bucuresti (román) – Győri Audi ETO KC 22-24 (8-14)
a győri góldobók: Löke 5, Sulland 5, Alstad 4, Kovacsics 3, Amorim 3, Groot 2, Broch 1, Grimsbö 1

 

Pénteken játszották:
Sävehof (svéd)-Vardar Szkopje (macedón) 26-29 (14-14)

 

Buducnost Podgorica (montenegrói)-Midtjylland (dán) 17.00

 

Az állás: 1. Győr 15 pont/10 mérkőzés, 2. Szkopje 14/10, 2. Podgorica 13/9, 4. Bucuresti 9/10, 5. Midtjylland 5/9, 6. Sävehof 2/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik