Foci

Pontot rabolt Újpestről a Loki, a 95. percben nyert a Vidi

A Megyeri úton rendezték a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának rangadóját, a második helyen álló Újpest vendége ugyanis a közvetlen rivális, a harmadik Debrecen volt. hajdúságiaké volt a meccs első nagy helyzete, Nagy azonban a gólvonalon tisztázott Kulcsár lövése után. A Loki így is meg tudta szerezni a vezetést még a szünet előtt: Holman harcolt ki büntetőt, amit Szakály értékesített a 37. percben.

Az 55. percben a hazaiak is tizenegyest reklamáltak, Lencsét lökték el a tizenhatoson belül, Farkas Ádám sípja azonban néma maradt. A találkozó hajrájában aztán büntetőhöz jutott az Újpest (a szabálytalankodó Bódit ki is állították), Lencse pedig nem hibázott, így végül otthon tudott tartani egy pontot a lila-fehér együttes.

Eközben Felcsúton, a Pancho Arénában a Puskás Akadémia azzal a Videotonnal meccselt, amely még nem tudott bajnokit nyerni 2016-ban. A székesfehérváriak ezúttal veszélyesen játszottak, az első félidőben kapufáig jutottak Fejes révén, a második játékrészben pedig Feczesin előtt adódott hatalmas ziccer, ám mindkettő kimaradt. Az utolsó negyed órában emberelőnyben focizott a Vidi, azonban sorra hagyta ki a helyzeteket, sőt, Castillion révén a felcsútiak is megnyerhették volna a meccset. A végén jött aztán a csattanó, Feczesin a 95. percben szerezte meg a győztes találatot.

A Paks öt bajnoki óta nem tudott nyerni, legutóbb a Haladást verték, még novemberben. A tolnaiak most visszataláltak a győzelem ösvényére, 3-0-ra verték otthon a Vasast.

A Haladás is a hajrában döntötte el a DVTK elleni bajnokit, a szombathelyiek 2-1-re nyertek Sopronban, Ugrai a 92. percben lőtte be a három pontot érő gólt. Az MTK pedig 0-0-ra végzett a sereghajtó Békéscsaba ellen.

Eredmények – OTP Bank Liga, 22. forduló

Újpest – DVSC-TEVA 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Lencse (86. – 11-esből) illetve Szakály (37. – 11-esből)

Piros lap: Bódi (85.)

Puskás Akadémia – Videoton 0-1 (0-0)

Gólszerző: Feczesin (90+5.)

Piros lap: Pauljevic (76.)

Paks – Vasas 3-0 (1-0)

Gólszerzők: Lenzsér (45.), Bartha (58.), Kulcsár (76.)

Haladás – DVTK 2-1 (1-1)

Gólszerzők: Wills (33.), Ugrai (90+2.) illetve Barczi (29.)

MTK – Békéscsaba 0-0

Piros lap: Grgic (90.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik