Nagyvilág

Dönthet az ENSZ az Észak-Korea elleni szankciók szigorításáról

John Kerry amerikai és Vang Ji kínai külügyminiszter szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsában nemsokára sikerül olyan megállapodásra jutni, amely tovább szigorítja a szankciókat Észak-Korea ellen.

A két miniszter Washingtonban tárgyalt kedden. Megbeszéléseik fő témája Észak-Korea volt, s a tárgyalások után mindketten bizakodóan nyilatkoztak, jelentős előrehaladásról beszéltek.

Kerry szerint mind Washingtonban, mind Pekingben alaposan megvizsgálták az elkészült határozattervezetet, és ha mindkét fővárosban végleg elfogadják, akkor a korábbiaknál jóval szigorúbb szankciókat előirányzó határozat születhet Észak-Korea ellen a nukleáris és rakétaprogram miatt.

Konkrét időpontot azonban sem az amerikai, sem a kínai külügyminiszter nem jelölt meg a BT-döntésre.

Nem sokkal Kerry és Vang tárgyalásai előtt, a kongresszus fegyveres erőkkel foglalkozó szenátusi bizottságának meghallgatásán Harry Harris admirális kérdésekre válaszolva azt fejtegette, hogy megítélése szerint Kína hegemóniára törekszik Kelet-Ázsiában. Kína hivatalosan cáfolja, hogy agresszív szándékai volnának a térségben, s azt állítja, hogy védelmi célokat szolgálnak a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású szigetein folytatott építkezései, ráadásul az ő felségterületéről van szó, és a védelem erősítése a nemzetközi közösség javát is szolgálja.

Harris admirális a szenátusi bizottság előtt azt a véleményét fejtette ki, hogy a radar- és rakétavédelmi rendszerek egyértelműen megváltoztatják a hadműveleti területet, s ezzel Kína – Harris megfogalmazásában – “militarizálja a Dél-kínai-tengert”.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik