Foci

Beckham megvédte van Gaalt

A Manchester United vezetőedzőjének időre van szüksége David Beckham szerint, ezért a klub korábbi legendás labdarúgója arra kérte a szurkolókat, legyenek türelmesek a holland szakvezetővel szemben.

Tapasztalt edző, akinek nagy hírneve van a sportágban. Vannak időszakok, amikor nem könnyű a Manchester United vezetőedzőjének lenni

– védte meg a 40 éves legenda a Talksport Radiónak adott nyilatkozatában Louis van Gaalt. A 64 esztendős trénert a gyenge eredmények mellett a mutatott játék miatt is sokan bírálják, de mint Beckham hangsúlyozta, a Vörös Ördögök edzőjének mindig sok kritikát kell elviselnie.

Beckham nem lepődött meg azon, hogy a csapatot több mint 26 évig irányító Sir Alex Ferguson 2013-as távozását követően hullámvölgybe került a klub.

„A Manchester United szurkolójaként bíztam benne, hogy nem fog válságba kerülni a csapat, de ez elkerülhetetlen volt” – mondta Beckham, aki 1995-től 2003-ig volt a klub játékosa, egyebek mellett hat bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert a skót mester vezette együttessel.

Olyan sok sikerünk volt az elmúlt húsz évben, hogy ha egy vagy két szezonon keresztül nem nyerünk semmit, az emberek már krízisről beszélnek

– jegyezte meg David Beckham.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik