Foci

Vajon miben bízhat az Arsenal a Barcelona ellen?

A katalán csapat csatártriójának hatékonysága ismeretében az ember hajlamost azt hinni, ellenük senkinek semmi esélye. Különösen nem a BL nyolcaddöntőben. Arséne Wenger biztosan másképp gondolkodik.

Az Arsenal mestere Arséne Wenger az az edző, aki a világon egyedülálló módon mondhatja el magáról, hogy az elmúlt tizennyolc évadban mindig legalább BL-nyolcaddöntőig vezérelte az Arsenalt. Most is ott áll. Kedd este éppen a Barcelona ellen készül. Nem kis feladat.

Michael Cox a nemzetközi labdarúgás egyik jeles szakértője az espn.com-on osztotta meg észrevételeit, gondolatait azzal kapcsolatban, vajon hogyan győzheti le a londoni csapat a katalánt, milyen taktikát kell válasszon Wenger ahhoz, hogy amellett, hogy megfékezze a Messi-Suárez-Neymar támadósort, még gólokra is fussa játékosai erejéből?

A két alakulat 2011-ben találkozott egymással utoljára. Wenger jelenti az állandóságot, a Barca azóta edzői poszton, játékképben is több váltást megélt, így a francia edző nem igazán támaszkodhat emlékeire.

Cox is úgy látja, a katalánok nem ugyanazt játsszák, mint legutóbb, Guardiola idején, Luis Enrique csapata lendületesebb, gyorsabban fejlődik támadásba, ergo sokkal gólérzékenyebb, mint az öt évvel ezelőtti Barcelona.

Ezért a szakértő szerint Wenger két megoldás közül választhat a keddi meccs előtt: vagy keményen védekezik, megpróbálja kapott gól nélkül kihúzni és kontrázgat, vagy letámadással próbálja megzavarni a Barcelona alapjátékát.

Cox szerint okosan felosztva a mérkőzés egyes időszakaira a kettőt meg lehet csinálni egyszerre is. Az Arsenal az utóbbi időben többször bedobta azt a taktikát, hogy magasra tolt védelmi vonallal, elképesztően agresszív letámadást hajtott végre. Hazai pályán októberben így verte a Manchester Unitedet 3-0-ra, de hogy BL-példát hozzunk, ha Özil nem hagyja ki a büntetőt, pár szezonnal ezelőtt óriási meglepetésre így ejtette volna ki a Bayern Münchent is. Az is kijelenthető, a Barcelona nem szereti ezt a stílust. Ha zavarba hozzák őket, hajlamosak hibázgatni a hátsó pozíciókban.

Kilencven percen keresztül persze senki sem tud nyomást gyakorolni, különösen nem a tökéletes technikai tudással bíró Barcelona játékosokra. Luis Enrique Barcelonája ráadásul felhagyott a száz százalék tiki-takával, immár előszeretettel operálnak hosszú, területre belőtt labdákkal és ebből induló lerohanással, lévén elől Luis Suárez zseniálisan tartja meg és készíti le a gyorsvonatként érkező szélsőknek ezeket a labdákat.

Leo Messi, Luis Suarez & Neymar looked super chilled training at Arsenal yesterday

Közzétette: 101 Great Goals.com – 2016. február 23.

Wengernek gondot jelenthet az is, hogy Gabriel sérült, így a lassúbb Per Mertesacker kezd a jobboldali középhátvéd posztján. Márpedig tény, a világbajnok képtelen versenyt futni Suárezzel. Így aztán egészen biztosan a rövid, de aktív presszingeléseket váltogatja majd az Arsenal a hosszabb, tudatos visszaállásokkal.

Kevés szó esik arról, hogy a Barcelonában a védelem előtti forgatás Busquets feladata, aki zseniálisan oldja ezt meg. Ennek, az ugynevezett hatos pozíciónak a folyamatos zavarása, Busquets oldal és hátra passzokra kényszerítése lehet majd Mesut Özil feladata. A csoportkörben Guardiola Bayern Münchenét is így verték 2-0-ra, ennek köszönhették a továbbjutás is.

Mindent egybevetve Cox szerint is a Barca a favorit, de ahogy fogalmaz, az Arsenalnak is megvan a lehetősége, hogy 110 százalékos koncentrációval, némi szerencsével és Petr Cech bravúrjaival meglepetést okozzanak.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések, program:

Ezen a héten Torinóban, Londonban, Kijevben és Eindhovenben rendeznek mérkőzést.

kedd:
Arsenal (angol)-FC Barcelona (spanyol) 20.45
Juventus (olasz)-Bayern München (német) 20.45

szerda:
Dinamo Kijev (ukrán)-Manchester City (angol) 20.45
PSV Eindhoven (holland)-Atlético Madrid (spanyol) 20.45

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik