A csepeli Jobbik elnöke, Lehmann Viktor Svájcban telepedett le – írja forrásai alapján a Csepel.info helyi portál. Azt írják, Lehmann utolsó akciójával Gyurcsány Ferenc pártjával együtt tiltakozott 200 új munkahely létesítése ellen (egy konténerterminál építése ellen tüntettek).
Az erősen Fidesz-párti lap azt írja, Lehmannt a Jobbikban többször lezsidózták feltételezett származása miatt. A hírblog egyik forrása parádés magyarázatot adott, amiben kifejti, hogy a Jobbikban eleve mindenkiről azt terjesztik, hogy zsidó,
Viszont a Lehmannról többször mondták, hogy zsidó, mint amennyire ezt másokról mondták. Ezért egyáltalán nem lep meg, hogy a zsidó-szót ajánlja fel először a Google, ha rákeresnek Lehmann Viktor nevére.
A nevét nem vállaló forrás beszélt még Lehmann korábbi MSZP-s szimpátiájáról és a helyi Jobbik összefogásáról a szocialistákkal a 2010-es kampány során.
A cikkről és az értesülésről megkérdeztük a Jobbikot is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
(A borítóképen Vona Gábor mellett látható Lehmann Viktor a párt egyik 2014-es kampányrendezvényének plakátján.)