Szórakozás

A Dal: Freddie és André is bejutott a döntőbe

Véget ért A Dal második középdöntője is, így Petruska, Oláh Gergő, a Kállay-Saunders Band és a Mushu után újabb négy produkció jutott tovább a döntőbe, esélyt kapva ezzel az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre.

A piros csipkés miniruhában érkező Tatár Csilla és műsorvezetőtársa, Harsányi Levente rövid köszöntője után rögtön a húrok közé csaptunk.

Elsőként az Egy Másik Zenekar lépett színpadra ‘Kéne közös kép’ című dalával. Az egykori x-faktoros Péterffy Lili és csapatának látványos előadása finoman szólva sem győzte meg a legkeményebb ítészt, Pierrot-t, aki nem tud mit kezdeni a dalszöveggel, ráadásul  Eurovízió kompatibilisnek sem tartja a produkciót. Both Miklós szerint azonban ez az egyik legkerekebb dal. 33 pont.

Berkes Olivér & Tóth Andi és a ‘Seven Seas’ a közönségnek nagyon tetszett; Frenreisz Károly és Zséda is pozitív kritikát fogalmazott meg az előadás után. Pierrot-nak ezúttal is a dalszöveggel akadt gondja, szerinte üres és semmitmondó, de alapvetően nem rosszabb, mint a kortárs művek. Pontszám: 33. IDE kattintva máris visszanézhető a produkció.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Vásáry André egyedi zakóban adja elő a ‘Why’-t, a háttérben pedig lángoló várost és rakétákat láthatunk, sőt még a színpad eleje is lángol. Zséda nagyra értékeli az énekes merészségét, Pierrot pedig simán eldurrant egy tízest a szavazás során. (Igen, Pierrot. Tízest.) 42 pontot ér így végül a produkció, melyet IDE kattintva tudnak megnézni és meghallgatni. A Passed lufikkal dobta fel a színpadképet, ‘Driftin’ című daluk azonban így sem kápráztatta el a zsűrit. 33 pont, megint.

Gáspár Laci fekete trikóban, kalapban és basszusgitárral érkezik, ‘Love And Bass’ című dalával. Frenreisz szerint a funky igazán Laci stílusa, ebben a műfajban egyenesen őt tartja Magyarország legjobbjának ettől függetlenül azonban nem biztos benne, hogy a dal az Eurovízióra való. Az énekes meg sem várva 35 pontját, leviharzott a színpadról. Nika arcára ismét látványos ábrákat vetítettek, miközben az énekesnő fekete-piros ruhában énekelte ‘Emlékkép’ című dalát. A zsűri kiemelkedő énekhangot emlegetett, a pontszámok összege a végén 39-re jött fel.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A ByTheWay a ‘Free To Fly’ című dalt három csinos vokalistával kiegészülve adta elő. Both Miklós külön kiemelte, hogy a fiúcsapatot a közönség juttatta tovább, és van még hova fejlődniük. Mindez a pontszámokban is megmutatkozott, mindössze 31 pontot sikerült szereznie az X-Faktorban feltűnt zenészeknek.

Freddie változtatott a színpadképen, ventilátorok helyett ezúttal egy dobost láthattunk. Ez pedig igen jó ötletnek bizonyult, ugyanis a zsűri három tízessel jutalmazta az ITT látható/hallható produkciót, és a nézőktől is egyedülálló módon 9 pontot érdemelt az egykori rising staros. 47 pont! A Parno Graszt és a ‘Már nem szédülök’ című dal a zsűri összes tagját megmozgatta, tetszésüket pedig a pontszámokban is kinyilvánították, így a nézői szavazatokkal együtt 42 pontot sikerült szereznie a csapatnak. IDE kattintva ezt önök is visszanézhetik.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Extra produkcióként Zséda és Demjén Ferenc duettjét hallgathattuk meg. A legjobb dalszövegíró díját is kiosztották, ezt Freddie Pioneer című dalával Csarnai Borbála nyerte el.

A végeredmény is megszületett, eszerint tehát Freddie, Vásáry André, és a Parno Graszt mellett vigaszágon Tóth Andi és Berkes Olivér jutott tovább a jövő heti döntőbe. 

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik