Főként idősekre vadászott az a rablóbanda, amelynek tagjai ellen vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Három fiatalt – egy 21, egy 23 és egy 27 éves fiatalembert állítanak bíróság elé egyebek mellett hatrendbeli rablás, kétrendbeli súlyos testi sértés miatt.
A fiatalok tavaly áprilisban jutottak arra, hogy pénzt fognak szerezni, méghozzá idősek kirablásával. Úgy gondolták, könnyű lesz elvenni a táskájukat, mert gyengébbek náluk. A hónap közepén “munkának” is láttak, először ketten: az idősebb vádlott volt a figyelő, cinkosa pedig végrehajtotta az “akciót”. Egy 60 éves nő táskáját vette el erőszakkal úgy, hogy benyúlt a kocsi ajtaján. Még ugyanezen az éjszakán a 23 éves vádlott egy gyalog hazafele sétáló nő elé állt, lerántotta a táskáját és elmenekült. A trió attól sem riadt vissza, hogy fényes nappal támadjon áldozataira: két nappal később – február 17-én délelőtt – a 21 éves fiú egy belvárosi buszmegállóban várakozó 74 éves nőt ütött hátba és kitépte kezéből a táskáját, majd elszaladt.
Másnap – február 18-án kora délután – a 21 és 27 éves vádlottak egy idősebb gyalogost szemeltek ki, elfutottak mellette és olyan erővel tépték le a táskáját, hogy a nő elesett és eltört a válla. Még ugyanezen a napon este 10 óra körül a 21 éves fiú egy autóból úgy lopott el egy hátizsákot, hogy tulajdonosa a volánnál ült és épp indulni készült. Következő nap kora délután – szintén a fenti páros – követni kezdett egy 89 éves férfit, majd miután befordult egy sarkon, rátámadtak, hátulról meglökték. Az öregúr arccal a földre esett, a rablók pedig kiszakították kezéből a táskáját. Az idős férfinak megsérült a keze.
A 21 és 27 éves vádlottakat ezután elfogták, harmadik társukat május 27-én csukták le. Ő még azután sem állt le, hogy cinkosait lekapcsolták. Május 26-án délelőtt a Daróczi közben próbált meg kirabolni egy 71 éves férfit, de végül nem tudta megszerezni a táskáját.
Ha bűnösnek találják őket, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. A legfiatalabb vádlott büntetett előéletű, a terhére rótt rablásokat ráadásul nem sokkal azután követte el, hogy egy másik ügyben elítélték. Akkor felfüggesztettet kapott. Mindhárman előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást.