A rendkívüli osztalékot vagy egyszerre, vagy három-négy egymást követő negyedévben utalnák ki a részvényeseknek. A kifizetés mindenképpen a legnagyobb lenne az amerikai vállalatok történetében.
A Microsoft részvényesei már egy ideje követelik a felhalmozott tartalék pénztömeg csökkentését, mert a Microsoft-részvények nem jól teljesítenek a tőzsdén, de a vállalat még nem tudta eldönteni, miként is elégítse ki őket: felmerült, hogy visszavásárol saját papírjaiból, és a szokásosnál nagyobb osztalék folyósítása, illetve felvásárlások is szóba kerültek.
A Microsoft az idén 900 millió dollár rendes osztalékot fizet – első ízben határoztak el rendes osztalékfizetést a cég 28 éves fennállása óta -, de ez eltörpül ahhoz képest, hogy a szabad készpénztartaléka negyedévenként 3 milliárd dollárral gyarapszik. A cég vezetői a trösztellenes eljárások költségeivel és az alkalmazottaknak adott részvények visszavásárlásának költségével indokolják a tartalékolást.
A rendkívüli osztalékról az év további folyamán döntenek. A Microsoft Corp. csütörtökön 26,45 dolláron zárt a Nasdaq piacon, 0,43 centtel, azaz 1,60 százalékkal olcsóbban, mint szerdán. Ötvenkét héten belül a csúcsa 29,48 dollár volt, tavaly december közepén, a mélypontja 20,70 dollár, tavaly július végén. Pénteken a New York-i piacok zárva vannak, ünnepnap miatt.