A magyar adófizetőknek minden egyes órányi felolvasott szöveg, amelyet Stumpf István, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere mondott el, az adófizetők egymillió forintjába került – közölte tegnap Juhász Gábor. Az MSZP frakcióvezető-helyettese Répássy Róbert fideszes honatyával együtt megtekintette az Euroatlantic Rt. és a kancellária között az előző kormány idején kötött szerződéseket, és azok teljesítésigazolását.
Juhász szerint az óránkénti egymillió forintos összeg úgy jön ki, hogy a teljesítésigazolások mögött találtak olyan beszédvázlatot, amely mindössze négy oldal terjedelmű volt. Egy gépelt oldal a politikus szerint három perc alatt mondható el. Juhász még a múlt héten azonnali kérdésben kérte Kiss Péter kancelláriaminisztert arra, hogy belenézhessen az összesen 415 millió forintos szerződésbe. Répássy leszögezte: a kifizetések nagyobb részére, 254 millió forint plusz áfára a kormányváltást követően került sor. Ekkor Katona Kálmán informatikai miniszter megbízásából Rácz Zsolt közigazgatási államtitkár megállapodást kötött az rt.-vel, amelyben a szerződést felbontották, a teljesített munkát kifizették.
Juhász közölte: hogy a céget ma is jegyző Fellegi Tamás 1988-tól a Bibó Szakkollégiumban a Századvég folyóirat több számát is közösen szerkesztette Orbán Viktorral, Kövér Lászlóval és testvérével, Kövér Szilárddal.